Hálásan köszönöm, hogy megtaláltam az alátétes gyertyákat. Ma megyek értük. Köszönöm. :)
Be tudom építeni az életembe, magamba mindazt, amire az oktatóm igyekszik rávilágítani.
Meg fogom kapni azt a pénzt, ami elmaradt, de papírforma szerint jár.
Anyagilag jól jövök ki ebből a jogilag kusza ügyből.
...és mit látok? Tényleg mosolyog a nap is! :)))
Ma tele vagyok energiával, magas a rezgésszámom, és ezt tartani tudom! :))
A kocsimnak idén már nincs semmi baja, és jövőre sem. :)
Bevételem bőséges, hogy az összes tartozásomat letudhassam.
Elmentem fogorvoshoz.
A héten megkeresett egy hemiparesises néni. Sikerül segíteni Neki!
Három értékes napot vesztettem el a betegségem miatt, de legyűrtem.... összeszedtem magam és újult erővel teszem a dolgom!
Nagyon keveset aludtam, fáradt vagyok, de ezt kipihenem egy gyors zuhannyal és ma ezer százalékon teljesítek minden téren.
A ma esti 9 órai megbeszélésem úgy alakul, ahogy az nekem a legjobb.
Lesz erőm megbékélni azzal, amin nem tudok változtatni!
Jövő héten sikerül beszereznem az összes tűt, gyertyát, palettát és minden egyebet, amire a csoportnak szüksége van. :)
Sikeresen levizsgáztam.
Rövidtávú befektetésem kedvezően alakult.
A tanulmányaimat sikeresen alkalmazom a gyakorlatban.
Magánprakszisom beindult.
Nincs anyagi gondom, a pénz szabadon, folyamatosan és bőségesen áramlik életembe.
Az oktatómmal jól együtt tudunk működni.
Üzlettársammal nincs nézeteltérésünk, sem üzletvezetési, sem anyagi szinten.
A lakásomat barátságossá tettem, fejlesztettem.
Csak olyan emberekkel van üzleti és baráti kapcsolatom, akik szeretnek és jót akarnak nekem.
Minden, amit el szeretnék érni ugyanúgy keres engem, mint én őt, és a Vonzás Törvénye összehoz minket, szeretetben és megértésben.
Bármi történik is velem, mindig tanulok belőle.
Ha valami rossz történik velem, meg tudom keresni a jó oldalát és örülni is tudok neki.
Szakmai tudásommal és tapasztalatommal képes vagyok másoknak segíteni.
A tervezett üzleti megbeszélés - adott személlyel - számomra a lehető legjobban alakul.
Türelmes vagyok!
Megkötöm a lakásbiztosítást, és a díjat könnyen kifizetem. :)
A hétvégi pihenés alatt feltöltődök, új lendületet veszek a mindennapokhoz, és megújult erővel vetem bele magam a munkába! :)
Az elkövetkező időszakban bevonzom a kedvező lehetőségeket és felveszem az Univerzum által dobált fejszéket, hogy favágásomhoz használhassam. :)
Voltam az ügyvédnél. Megbeszéltünk mindent. Lépéseinkre a számomra lehető legjobb fog történni.
Az új üzleti partnereim korrektek, és vállalkozásunk a tervek szerint alakul.
Köszönöm, hogy tegnap olyan sokat pihenhettem.
...és ma reggel is mosolyog a napocska! :))) Én is!
Szeretem az életem! :))
Sikeres és boldog vagyok! :)
Minden tervem sikerül! :)
A lakásomba, kocsimba, csak olyan lép, illetve száll be, aki nem ártó szándékkal viseltetik irántam.
Bármennyire is hiszek a vonzás törvényében, az Univerzumban, az életben nem csak a jó oldal létezik. Annyi minden rossz történt az utóbbi időben, hogy el sem tudom mondani. De nem rogyok össze és igyekszem kideríteni, mi az, ami nem stimmel nálam.
A múlt heti események után, könnyen és gyorsan felállok a nulláról.
Az "eltűnt" üzlettársam végre előbújik és mindent tisztázunk.
Hálásan köszönöm a pipettás üvegeket, a Dodeseptet, a váratlan bevételt. Köszönöm, hogy olyanok jelentkeztek nálam, akikre nem is számítottam. Nagyon köszönöm! :)
Meg tudom valósítani, amit az oktatóm ajánlott.
Vadi új biztonsági bejárati ajtóm van! :))
Köszönöm, hogy a hetem szakmai és anyagi szempontból jól alakult. :)
A befelé áramlás továbbra is tart. :))
Végre hetente egyszer eljutok a várva várt DaoYin gerincterápiára és bérletet váltottam év végéig! :) Boldogság! :)
Januártól a Hagyományos Kínai Orvoslás és Manuálterápiás képzés második féléve mellé, felveszem a Bao DaoYin Gerincterápiás Rendszer Terapeuta és Oktató képzés első kurzusát is, amelyet könnyűszerrel ki tudok fizetni! "Tanulás az élet." :)
Az élet, néha olyan, mint egy erdő, amelyben könnyűszerrel el lehet tévedni. Egy, az erdőhöz hasonlóan szövevényes helyzetben a lehető legjobb döntést hoztam. Az erdő a barátom! :) Köszönöm, hogy számomra láthatóvá vált az ösvény. A helyes ösvény! :)
Akik megígérték nekem és saját maguknak, eljönnek kezelésre a megbeszélt időpontban, hogy segíteni tudjak.
A jövőmet befolyásoló bonyolult helyzetben a számomra legmegfelelőbb döntést hozom meg.
A december 10-re kapott ígéretemet az illető betartja, különös tekintettel arra, hogy nem kértem lehetetlent, ráadásul jogos is.
Az elkövetkező nagyon húzós két hétben a lehető legjobban osztom be az időmet, mindenre lesz időm és energiám is ahhoz, hogy 100 százalékosan végezzem a dolgom, beleértve a munkát, a tanulást, a vizsgára való készülést és a tornát, sőt az itthoni dolgokat is.
Életembe egyre több jó és jó áramlik. "Világomban minden rendben van!" :)
A két januári vendégem valóban jelentkezik és vállalja a kezelést.
Sikerül megerősítenem magamban a Yang-ot!
Ma is jó napom van, mosolygok, remélem a nap is ezt teszi majd, bár a meteorológusok mást mondtak.... máskor is tévedtek már! :)
A bevételeim januárban is úgy alakulnak, ahogy decemberben, tehát jól! :)
A december 20. körül esedékes kintlévőségem hozzám áramlik.
Ezt a hét hajtást is kibirom energiával az Univerzum segítségével! :)
Az Ünnepek alatt be tudom pótolni tanulás terén, ami nem sikerült korábban és a vizsgám januárban minimum 95%-os lesz. :)
Akárhogy is lesz, mindig megőrzöm a lelki békém, a jókedvem, az optimizmusom.
Köszönöm, hogy az első januári vendégem jelentkezett és komolyan gondolja a kezelést! :)
A mai napon minden úgy alakul, ahogy számomra a legkedvezőbb!
Drága Uni! Köszi, hogy az adó, csak fele annyi, mint amennyire előzőleg számítottunk! :)
Az új (Tiens) termékcsoport beváltja a hozzá fűzött reményeket, elérem velük a várt eredményt, a munkámban hasznosan tudom felhasználni, az üzlet megfelelően épül, rá tudom alapozni jövőbeli terveimet.
Nagyon érdekes, hatalmas anyagot vettünk vasárnap. Képes vagyok a rendelkezésemre álló időn belül átlátni, megérteni, megtanulni és később a lehető legjobban alkalmazni.
Telihold lesz? Vagy mi történt? Aludtam vagy 2 órát... de azért jó a kedvem! :)
Pénteken voltam az idei első Bao DaoYin gerinctornán, kb mindenem fáj, de soha nem éreztem magam jobban! :))) Már nagyon hiányzott. Bármennyi munkám legyen is, heti egyszer mindenképpen megyek! :))
Ma is lesz gerinctorna, de ami ennél fontosabb, én is ott leszek! :)
Sikerül Dodeseptet olcsón, egyszerűen szerezni.
Találok olcsón, jó minőségű világítós nagyítót.
Hamarosan a tulajdonomba kerül a kiszemelt ingatlan, amelyet könnyűszerrel ki tudok fizetni és fent tudok tartani. Ez az ingatlan ugyanúgy keres engem, mint én őt, és a vonzás törvénye összehoz minket, szeretetben és megértésben.
A körülményektől függetlenül ma (is) jó napom van! :))
Ma rengeteg dolgom van, de energikusan, magas rezgésszinten mindent a lehető legjobban intézek el. :)
Szombaton végre megveszem a rég áhitott, eredeti Kínai QI-gépet! :))
Drága Uni! Baromi nagy szükségem lenne most egy kis pénzre, hogy az adót ki tudjuk fizetni! Kérlek dobj az utamba egy lehetőséget! :)
Lehet, hogy a januári vizsgám szóbeli lesz... írásbeli helyett, aminek nem örülök, mert nagyon drukkos vagyok, de sikerülni fog! :))
Jövő héten leadom azt a két kilót, amit most két nap alatt sikerült begyűjtenem! :))
A bevételem rendszeres, folyamatos és bőséges, így a vállalkozásom terén előbbre tudok lépni! :)
Tegnap váratlanul felhívott egy nagyon régi ismerősöm. Most elutazik, de március elején találkozunk. Tudom, hogy nem véletlen került megint az utamba. Kérlek Univerzum, hogy lássam tisztán mi célt szolgál újbóli találkozásunk, és ez vajon befolyásolja-e az üzleti előmenetelem.
Hálás vagyok, amiért meg tudtam venni a számomra megfelelő tárolókat. :)
Még ebben az életemben meg tudom tanulni mindazt, ami a most olvasott Taoista könyvemben szerepel! :)
Jövő héten végre el tudok utazni 4 napra pihenni, anélkül, hogy ez nagyon megterhelné a pénztárcámat! Nagyon köszönöm a lehetőséget! Hálás vagyok!
Köszönöm az új és régi barátokat, akik mellettem állnak.
Ma megyek 8-ra a volt főnökömhöz. Bármivel is várjon, higgadt maradok, mosolygok. De azért, ha kérhetem, várjon korrekt hozzáállással, egyértelmű papirokkal, ne legyen követelése és adja ide a pénzem is.
A legújabb gödrömből is ki fogok mászni.... és attól, hogy megtettem, bölcsebb, tapasztaltabb, erősebb leszek.... tehát bárhogy lesz is, nyereséggel szállok ki!
A mesékben a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Ez itt az élet. Nekem nem kell jutalom, én nem akarok büntetni, csak a jogos jussomat és békét szeretnék.
Köszönöm, hogy a párom ennyire mellettem állt, ebben a nehéz időben!
Úgy tűnik, hogy a januári vizsgám februárban lesz. Mindegy. Mindenképpen jól fog menni! :)
Sikerül ma elérnem a munkaügyi jogászt és holnapra időpontot egyeztetni. Én korrekt voltam, nem bántottam senkit, mindössze nem hazudok más kedvéért és számomra a vendég az első. Ezért remélem, hogy a megbeszélés a lehető legjobban alakul.
Január 10-én megkapom a járandóságom!
Habár engem is érint, igyekszem nem foglalkozni azzal, és nem bosszankodni azon, ami nem az én dolgom! Nehéz lesz, de képes vagyok rá!
Betervezem a mindennapjaimba és rendszeresen gyakorlom azt a speciális meditációt, amelyről épp most olvasok.
Köszönöm, hogy az új munkahelyemmel ilyen gyorsan egymásra találtunk! Hálás vagyok! :))
Egy nagytudású, tiszteletreméltó, bölcs barátom érdekes dolgot mesélt nekem a minap az életről. Ebből az derül ki, hogy minden normális, ami mostanában történik. Úgyhogy nem aggódom! :)
Atyavilág!!! Látjátok, érzitek, amit én? Süt a nap végre!!! Dejóóóóóó! :)))
Lehet, hogy a napsütéstől is, nem tudom, de remek napom volt ma, rengeteg jó dolog történt velem. Köszönöm Uram!
Kuncsaftjaim száma egyre nő, ezzel arányosan a bevételem is, hiszen meg vannak elégedve.
Sikerül elintéznem, hogy a pipettásüvegeket nyitvatartáson kívül vehessem át, hiszen szerdánként 13 és 17 óra között sosem tudok elmenni értük.
Már csak negyvennel tudok közlekedni a kis kocsimmal.... de ezzel a negyvennel még kitart amíg megérkeznek az alkatrészek - amiket könnyen kifizetek -, és nem adja fel, nem hagy cserben.
A héten megkapom a volt főnökömtől a számomra teljesen kielégítő megfogalmazású kilépőpapírjaimat és a pénzemet is hiánytalanul.
Hálásan köszönöm a vasárnapi ebédet!
Köszönöm Uram, hogy akkor voltam a legkiegyensúlyozottabb, amikor akár össze is csaphattak volna a fejem felett a hullámok. Érzem, hogy jó irányba haladok, változok, jobbá válok!
Megint emelkedett a rezgésszintem és most nem fogok visszazuhanni, bármi is történtjen. Tudom a technikát, úgyhogy nem fogom hagyni. Tudatosan maradok a szintemen! :)
A bennem lévő - mert miért pont éppen bennem ne lenne - negatív energiákat, mint harag - ami történetesen egy konkrét ember ellen irányul -, át tudom alakítani pozitív erénnyé, ezzel a saját energiáim szennyesét tisztázom és fordítom javamra.
Ma megint ezeregyszáz százalékosan teljesítettem, a pácienseim nagy megelégedésére. Boldog vagyok! :)
Szétesőfélben lévő autóm nem hagy cserben és még kihúzza egy darabig mellettem... szokták mondani, hogy \"fél lábbal is\"... de én remélem, hogy négykeréken!
Köszönöm, hogy a dolog jellegéhez képest egy szemérmetlenül nagy összeg jutott osztályrészemül, amelyből egyrészt leosztottam egy olyan embernek, aki nem is számított rá, másrészt annak, akitől kaptam, gyönyörű virágot vettem. Kérlek, hogy holnap fogadja szeretettel!
Ma, egy spontán helyzetben hirtelen kellett reagálnom, ami nem az erősségem. Utólag végiggondolva, jól tettem, amit tettem, még akkor is, ha ennek következménye lesz. A szituáció kimenetele még kétséges, de számomra a lehető legjobb lesz, még ha átmeneti nehézséget is jelent.
Hétfőn megyek a munkaügyi jogászhoz, találkozásunk eredménye számomra kedvező és megnyugtató lesz.
Szintén hétfőn kell beszélnem az anyacég tulajdonosával, higgadtságomat meg fogom őrizni és a tárgyalás kimenetele számomra a lehető legjobb lesz.
A főnököm nem állt ki az emberei mellett, képtelen vagyok lojális lenni. A céget a csőd felé viszi, az embereit nem fizeti ki. Nem tudok és nem is akarok ilyen emberrel tovább dolgozni. A helyzet számomra a legjobban zárul.
Ez a konfliktus nem befolyásolja az ügyfelekkel való kapcsolatom és odaadásom, bárhogy is alakul a helyzet, maradok még egy ideig, vagy megyek.
...éppen ezért, amikor kell, nem jelent gondot a saját üzlet beindítása, vagy más helyen való elhelyezkedés.
Jó szakember vagyok, az ügyfeleim szeretnek és elismerik a tudásom, szakértelmem...
Egyáltalán nem vagyok magam alatt, sőt. Nem csak a helyzethez képest, hanem egyébként is meglepően kiegyensúlyozott vagyok. Ha mosollyal napsütést lehetne fakasztani, már tomboló nyár lenne. :))
Áradó bevételemnek köszönhetően vállalkozásom fejlődik és félretett pénzem is gyarapszik.
A pénteki felfordulás után ma lesz az első munkanapom. Ebben az új és még képlékeny helyzetben minden rendben lesz.
Az élet szép, szeretek élni, mosolyogni, élvezni minden apróságot, amit talán más észre sem vesz. Világomban minden rendben van! :) A negatív érzéseket átdolgozom, pozitív erénnyé kovácsolom.
A főnököm tegnap közölte, hogy szeretne velem beszélni a pénteken történtekről. A megbeszélés alatt higgadt maradok, érthetően fogalmazok és kimenetele számomra a lehető legjobb lesz.
Mielőbb meg tudom nyitni a Tiens termékraktárt.
Van amikor a dolgok látszólag nagyon rosszul alakulnak, de mint korábban írtam, mindenben látom a jót. A helyzet a jelenemet megnehezíti, a jövőmet táplálja. :)
Új munkahely vár rám és a Vonzás Törvénye összehoz minket szeretetben és megértésben. :)
Köszönöm, hogy kollégák és vendégek kerestek meg, amikor megtudták, hogy holnaptól nem vagyok a munkahelyemen. Nagyon jól esett és megerősített. Köszönöm.
Kívánom, a volt munkahelyemen a többi lánynak jól menjen, lendüljön fel az üzlet és a főnök tisztességes legyen velük.
...és már csak egy dolog ezzel kapcsolatban: az elválásunkat hitelesítő irat, amit elém tesz korrekt legyen, derüljön ki belőle, hogy egyikünknek sincs követelése, és a még bent lévő pénzemet - korábbi elképzelésétől eltérően - maradéktalanul fizesse ki.
A mai napom is jó hangulatban tellik, ahogy a tegnapi. :)
...hááááát... Higgadt maradtam, de nem mosolyogtam. A papír nem volt korrekt, nem írtam alá és a fizetésemet is visszatartotta, sőt... még ő követel rajtam.... Fel kell vegyem a kesztyűt. :(
Aki tartozik nekem pénzzel, az megadja még a héten.
Ma nagyon sokat pihentem, holnaptól aktív leszek és teljes mértékben a kitűzött feladatokra koncentrálok.
Köszönöm, hogy sikerült felkutatnom azt a fajta olajat, amit az oktatóm évek óta keres. :) Legyen minden ilyen egyszerű az életemben, ahogy ezt el tudtam intézni!
Köszönöm, hogy egy kis extra bevételhez jutottam. Még, még, még! :))
A stúdiós kuncsaftjaim kitartanak mellettem, ragaszkodnak hozzám és a továbbiakban is járnak hozzám.
Ugyanolyan érdeklődő, teljes válszélességgel odafigyelő tudok lenni mások iránt, ahogy mostanában mások is ilyenek velem. Köszönöm.
A csoportom nagyon örül a megszerzett tű- és gyertyakészletnek, Gabika is örül, és szeretettel fogadja a plusz egy szettet, amit Neki szereztem be.
Ma hatékony leszek, profin összeállítom a kért anyagot, mindenki megelégedésére.
Az autószerelőmmel folytatott beszélgetés számomra a legkedvezőbben alakul.
Köszönöm, hogy nyitott szemmel és érzékekkel befogadó vagyok az útmutatásra. Hála érte.
A megrendelt köpölyök még a héten megérkeznek. És könnyűszerrel ki is fizetem őket.
Tegnap jöttem rá, hogy van néhány apró hiányosság az első féléves anyagból, amit már elfelejtettem. A második féléves anyaggal párhuzamosan nem jelent gondot visszaismételni, pótolni. Mindent könnyűszerrel meg tudok tanulni. :) Van rá három hetem. Menni fog. :)
Holnap lesz az első napom az új helyemen. Könnyen beilleszkedek, amit meg kell tanulni, azzal sem lesz gond. Tudásommal bőviteni tudom a szolgáltatási kört és erre sokan igényt tartanak.
Hétfőn megyek a munkaügyi jogászhoz.
Sikerül olcsón beszereznem a fehér törölközőket.
Sok, rendkívüli kiadásom volt az elmúlt két héten. Nagyon hálás lennék egy kis bevételért.
Szerdától be van állva a nyakam.... kezdek kicsit nyűgös lenni ettől..... holnap már kutya bajom sem lesz! :)
Szeretem az életet, felszabadult, jókedvű és magabiztos vagyok. :)
Egyre többet és többet mosolygok, és egyre több és több okom van a mosolyra! :)
Hálás vagyok, amiért megadatott, hogy tegnap két ember is úgy ment el tőlem, mint akit kicseréltek. Még ha nem is tart sokáig, nagy megkönnyebbülés, amikor a felhők közül percekre kikukucskál a nap!
Ma nagyon jó napom van. Hála Neked Uram! :)
Őszintén és tiszta szívemből, lelkemből hálás vagyok az áprilisi teljesítményért!
Ma is! :)))
Minden tettnek következménye van. Ha valamit rosszul csinálok, olyan helyzet elé állítanak, amiből tanulok. Ha nagyon megvisel, még nem vagyok elég erős és enyhítik a nyomást. Minden nehéz helyzet azért van, hogy okuljak és én meg is teszem!
Holnap el tudom intézni a nyomtatást és a spirálozást.
Szombaton délelőtt is dolgozok, nem csak délután. :)
Sikerül olcsón töltőt szerezni a telefonomhoz.
Ma tolom ki szeretett öreg Mercimet a szerelőhöz, aki megállapítja, hogy csak gumi és max. felniprobléma van, nem kell sem gömbfej, sem kis, vagy nagy lengőkar, sem más drága alkatrész.
Hálásan köszönöm a sikereimet, a mély hullámvölgyben kapott lendületemet, amellyel most még magasabb csúcsot tudok hódítani... szárnyalok. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! :)
Az elmúlt napokban, míg nem jártam erre, rossz is, jó is kopogtatott az ajtómon. A rosszakkal megküzdök, a jókért hálás vagyok.
Néhány hetes késéssel, de ma végre megérkeztek Kínából az üvegköpölyök. Hálásan köszönöm! :))
Új helyemen már az első hónapban sikerül egy kicsivel több vebételre szert tennem, mint amennyi az összes kiadásom.
Tavasz van, itt a jó idő, el lehet indulni a tetőfedő céggel is. :) Havonta legalább két házra szeretnék szerződést.
Minden reggel hálát adok a csodákért, az életért! :)
Mára nagyon sok vendég jelentkezett be. Minden tudásom, szeretetem és odafigyelésem az Övék. Elégedetten távoznak majd és legközelebb is jönnek. Hálásan köszönöm! :))
Hétfőn, Balatonszemesen a lehető legjobban alakulnak a dolgok, akár még szerződés is lehet belőle! :)
Kedden megint ügyvédhez kell mennem a volt munkahelyem miatt. Számomra a legkedvezőbb döntést hozzuk!
F. meg akarja beszélni a válás részleteit. Az elkövetkezőkben nem tud és nem is akar ártani nekem. Csak és kizárólag jó szándékkal közeledik és nincs több anyagi követelése.
Ma nagyon-nagyon sok dolgom van, de az Univerzum segítségével mindent sikerül véghezvinnem, amit beterveztem! :)
Még sötét van, alszik a város... a csendet csak egy-egy metro és néhány autó hangja töri meg.... és egy madárka éneke a parkból! :)) Hála érte! :)
A májusi munkám mennyisége, minősége hasonlóan alakul, mint az áprilisi.
Bevételeimet jól osztom be.
A májusi nagy-nagy-nagy vizsgára kifogástalanul fel tudok készülni! Nem lesz gond!
Köszönöm, hogy volt erőm, energiám, lehetőségem kitartásom és segítségem az egyetlen szabadnapomon kifesteni az erkélyt. :)
Süt a nap! :) Én is energikusabb vagyok! :))
Köszönöm a mai nap eseményeit! :)
Hála az új ügyfelekért! :)
Az új munkahelyemen pénteken egy elég nagy változásról szereztem tudomást. Első hallásra nekem ez jó hír, remélem ezt a jövő is igazolja, és bírni fogom a megterhelést is.
Sokáig nem tudtam milyen az, amikor egyre több intuíció segíti utamat. Hála, amiért nyitottá tudtam válni és össze tudtam kapcsolódni. Köszönöm az iránymutatást!
Istvánon keresztül hamarosan sikerül eladnom a Lidot!
A legtöbb megyében megtalálom a legjobb, legeredményesebb embert a német-magyar cégem képviseletére, s ennek köszönhetően sok új szerződésre teszünk szert!
A szalonban áprilisban is sok új bérletes lesz!
Hétfőn megkezdtem az IPL-t és nem kell sokat ismételni!
A Görögországba tartó együttesnek jó lesz az a női dobos is, akit ajánlunk!
Hálás vagyok, amiért a dolgaim jól haladnak, amiért a korábban csak alig látható ösvény szép fokozatosan jól látható és el nem téveszthető úttá fejlődik!
A Kistücsök étterem tulajdonosával a megkezdett kapcsolatfelvétel a lehető legjobban alakul és elfogadva az árajánlatot, még idén nyáron szerződést kötünk!
A héten jobban be tudom osztani az időmet, minden betervezett dolgom képes leszek intézni, éppúgy, mint a múlt héten, de egy kicsit több időt és energiát tudok fordítani a tanulásra.
Hálásan köszönöm a márciusi eredményeket!
Az áprilisi bevételem, hangulatom, munkám, hasonlóan jól alakul, mint a márciusi.
Sikerül térítésmentesen elintézni a bankkártyát.
Tartalékaimat jól osztom be.
Hála az új telefonért! :)
Hálás vagyok a sok munkáért, vendégért, és azért is, hogy elégedettek a munkámmal, szeretnek hozzám eljönni!
Hálásan köszönöm, hogy az új munkahelyem olyan, mintha otthon lennék. Mindenki nagyon rendes, nyitott, kedves. Jobb helyem nem is lehetne! :)
Hálás vagyok és áldom az új könyveim, melyekből további tudásra tehetek szert! :)
A jövőben jobban odafigyelek a táplálkozásra!
Az elkövetkező két hét nagyon fontos feladatokat tartogat számomra. Az időmmel jól gazdálkodok és 150%-osan kihasználom.
Május 24. az egyik legfontosabb nap lesz az életemben! Az Univerzum segítségével minden az elképzeléseim szerint alakul!
Igen, igen, igen.... igeeeeen! Sikerült a vizsgám!!!!! :)))))))))) Hálás vagyok a támogatásért! KÖSZÖNÖM!
Hálásan köszönöm a két tanút!
A Bíróság elfogadja az írásbeli tanúvallomást!
Július 1. Nagyon fontos nap. Minden a lehető legjobban alakul!
Megkeresem a betegségek lelki okait, mélyen a fájdalom legaljára nézve rendbe teszem magam, ezzel maga a betegség is legyőzésre kerül.
Köszönöm a tavalyi év csapásait és szépségeit! Sokat tanultam belőlük.
Több, igen nehéz döntés előtt állok. Bízom abban, hogy megtalálom a helyes utat.
Ezt a felhasználót az alábbi felhasználók tették a kedvenceik közé:
Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba."
A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!"
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!"
És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland."
De ők csak egyre azt kiáltozták: “Megváltó”, és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról.
"Ugye tudod, hogy a hitben is hinni kell?!"
Müller Péter írása
Ez nagy titok. Az első pillanatban nem is érthető. Nem a vallásos hitről beszélek, hanem az önmagadba vetett hitről. A terveid megvalósulásába vetett hitről, arról, mely megelőlegezi - vagy megidézi? - a jövődet.
Nos, figyelj jól. A hitet éppúgy fel kell nevelni, mint egy gyereket. Először gyengécske még. Mint egy pici, izzó parázs: fújni kell, hogy lángot kapjon. Nem megy könnyen. Kifogy a levegőd. Pislákol a tűz, már-már elalszik.
De fújd! Fújd, kitartóan, türelmesen. Először még nem megy. Hiába. Már-már föladod, de mivel hiszel a Hitedben, mégsem hagyod annyiban. Fújod tovább.
Egyszer csak az élet visszaigazol. Elkezd pislákolni egy lángocska, és egyre magasabbra tör. Akkor eltölt az öröm: "Jé, hát ez működik!" Igen. Az első sikerélményed azt üzeni: érdemes hinni tovább. De jön egy szélfúvás, és eloltja a tüzet. Itt a kudarc. Nem sikerült! Mégsem sikerült. Vége.
De mivel "hiszel a Hitben", elkezded fújni a hamut, és azt veszed észre, hogy a fehéres szürke pernye alól kivillan mégis egy varázsszemecske, és egyre nagyobbra nő. Még jobban fújod, teli tüdőből, szinte alig veszel levegőt, csak fújod, fújod... És fellobban a tűz!
Te csináltad. Valóra vált a hited. Most már ég, lobogva lángol a tábortűz. Melegedni tudsz körülötte. Mások is odajönnek, mert ahol meleg van, odagyűlnek az emberek.
Hideg világ van, és mindenkit vonz az élő tűz melege - melyet te teremtettél. Látod, társaid is lettek egyszerre. A hitedből. Amelyben - minden csőd és kudarc és nehézség ellenére - hittél. A sok "nem megy" után - ha hiszel a Hitben - egyszer csak menni fog!
AZ OPTIMISTA HITVALLÁS
Ígérd meg magadnak, hogy: Oly erős leszel, hogy semmi sem zavarhatja meg lelki nyugalmadat.
Szavaiddal az egészséget, boldogságot és gyarapodást hirdeted minden embernek, akivel találkozol.
Minden barátoddal érezteted, hogy van bennük valami különleges.
Mindent a derűs oldaláról szemlélsz, és valóra is váltod optimizmusodat.
Csak a legjobb dolgokra gondolsz, csak a legjobb célokért dolgozol, és csak a legjobbat várod.
Éppoly lelkesedéssel fogadod mások sikereit, mint a magadét.
Elfelejted a múlt hibáit, és eltökélten küzdesz a jövő nagyobb teljesítményeiért.
Derűs arckifejezéssel jársz-kelsz mindenkor, és minden teremtett lényt, akivel találkozol, megajándékozol egy mosollyal.
Oly sok időt fordítasz önmagad tökéletesítésére, hogy nem marad időd mások kritizálására.
Túl nagyvonalú leszel az aggodalomhoz, túl nemes lelkű a haraghoz, túl erős a félelemhez, és túl boldog, semhogy megtűrd a gond jelenlétét.
Jó véleményt táplálsz önmagadról, és e tényt tudtára is adod ország-világnak, nem szavakkal, hanem nagy tettekkel.
Abban a hitben élsz, hogy az egész világ a te oldaladon áll mindaddig, míg hű maradsz önmagad legjobb részéhez.
Ügyelek gondolataimra, mert irányítják szavaim.
Ügyelek szavaimra, mert azok szabják meg tetteim.
Ügyelek tetteimre, mert azok szabják meg szokásaim.
Ügyelek szokásaimra, mert azok szabják meg jellemem.
Ügyelek jellememre, mert azok szabják meg sorsomat.
Jól érzem magam.
Nyugodt, energikus, és vidám vagyok.
Szerveim egészségesen működnek.
Elégedett, és kiegyensúlyozott vagyok.
Békében és megértésben élek .
Türelemmel figyelek másokra.
Minden helyzetben megtalálom a jót, a szépet, és a hasznosat.
Elfogadom és becsülöm magamat és embertársaimat.
Bízom magamban, bízom belső bölcsességemben.
Örömmel és bátran kezdek minden új dologba.
Bármilyen helyzetbe kerülök, nyugodt és higgadt maradok.
Örömmel végzem a rám bízott feladatokat.
Minden helyzetben feltalálom magamat.
Tanulékony vagyok, az új dolgokat örömmel fogadom.
Jó kedvvel teszem a dolgomat.
Figyelmemet remekül tudom összpontosítani.
Értékes és egyedi ember vagyok.
Mindenkiben észreveszem a jót, a szeretetreméltót.
Szeretem az embereket, szívesen segítek rajtuk.
Elfogadom mások szeretetét, segítségét.
Őszinte, és becsületes vagyok.
Gondolataimat bátran megosztom másokkal.
Érzéseimet a megfelelő formában mindig őszintén kimutatom.
Emlékszem a számomra fontos dolgokra.
Jó a memóriám.
Remek ötleteim támadnak.
Könnyedén és örömmel tanulok.
Bármibe is kezdek, sikerre viszem azt.
Minden problémámra megtalálom a megoldást.
Szorgalmas és kitartó vagyok.
Biztonságban vagyok.
Életemet én irányítom.
Felelősséget vállalok minden döntésemért, és tettemért.
Valamennyi döntésem a javamat szolgálja.
Kész vagyok változtatni az életemen.
A változtatásoktól egyre jobban érzem magam.
Örömmel fogadom életem minden percét.
Szeretettel és megértéssel közeledem mások felé.
Vidám, boldog és szabad vagyok.
Bárhová megyek, szeretettel fogadnak az emberek.
Emberi kapcsolataimat a szeretet, a tisztelet és a megértés irányítja.
Minden kapcsolatom harmonikus.
Figyelek testem üzeneteire.
Vigyázok az egészségemre.
Egészséges ételeket fogyasztok.
Békesség van a szívemben és a lelkemben.
A szeretet jegyében élek és cselekszem.
Minden perc szépségét felismerem.
Bátran és őszintén szembenézek életem minden eseményével.
Kész vagyok változtatni hozzáállásomon és szóhasználatomon.
Örömmel elengedem a haragot, a sérelmeket, mert ez szabaddá, könnyűvé és gondtalanná tesz.
A változás életem természetes rendje.
Élvezem és elfogadom a változást.
Rendet tartok magamban és magam körül.
Egészséges, erős és elégedett vagyok.
Az embereknek szüksége van rám.
Öröm számomra szeretetet adni és kapni.
Életemet boldoggá és sikeressé tudom tenni.
Bőségben, egészségben és szeretetben élek.
Életemnek értelme van.
Egészséges vagyok, és az is maradok.
Napról napra, minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok.
Szeretteim testileg és lelkileg egészségesek, és szépen haladnak előre fejlődésük útján.
Becsülöm és szeretem magam.
Erényeimből és eredményeimből erőt merítek.
Hibáimból tanulok, és azok révén is fejlődök.
Jó kapcsolatban vagyok embertársaimmal.
Könnyen és jól döntök.
Megbízom megérzéseimben, egyre intuitívabb vagyok.
Könnyen fogadom a változást, szükség esetén magam is változom.
Örömmel szélnek eresztek minden feszültséget, idegességet, előítéletet, és kritikát.
Könnyen megértek másokat.
Örömmel nézem embertársaim fejlődését.
Kivételes, egyedi ember vagyok.
Értékelem egyediségemet.
Szabadon önmagam lehetek, és másoknak is megengedem, hogy szabadon önmaguk legyenek.
Az élet várt és váratlan módokon gazdagít.
Életem minden percét értékelem.
Tisztelettel fordulok a körülöttem élőkhöz.
Örömmel fogadom életem minden új napját.
Erős és talpraesett vagyok.
Szélnek eresztek mindent, ami feleslegessé vált.
Egészséges ételekre vágyom.
Csodálom testemet, megőrzöm egészségét.
Elengedem a régit, és befogadom az újat.
Mindenkiből a legjobb énjét hozom elő.
Hibáimból tanulok, eredményeimből erőt merítek.
Életem alakulásáért én vagyok a felelős.
Szeretni tudom magamat.
Szabadon és örömmel fejezem ki gondolataimat és érzésemet.
Biztonságban érzem magam.
Összhangban állok a világmindenséggel.
Minden élethelyzetben magabiztos maradok.
Elengedem a múltat, és mindenkinek megbocsátok.
Örülni tudok embertársaim sikereinek.
Képes vagyok a feltétel nélküli szeretetre.
Képességeimmel az emberiség javát szolgálom.
Szeretetet, megértést és békességet teremtek magam körül.
Gondolataimmal, szavaimmal és tetteimmel az emberiség fejlődését szolgálom.
Napról napra egyre boldogabbá, egyre teljesebbé válik életem.
“Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a pillanatokat – megállunk, hogy érezzük a napfényt, és saját szivárványt építünk.
Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a lehetőségeket, és nekivágunk saját kalandjainknak.
Ma van az a nap, amikor élünk és nem aggódunk, amikor megünnepeljük az örömöt, amikor időt találunk álmainkra, és arra, hogy higgyünk a csodákban.” (ismeretlen)
“Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál.” (Paulo Coelho)
“Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.” (Tatiosz)
“Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.
Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)
“Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.”
“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”
Egyszer, egy idősebb Cherokee benszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:
Harc dúl bennem. egy szörnyű háborúskodás két farkas között.
Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot,
az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget,
a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt,
a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést,
a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot,
a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet
és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.
Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.
A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:
Melyik farkas fog győzni?
Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte: Az, amelyiket tápláljuk.
SZERETETTEL:
D.L.
Holnap tízmilliószoros teremtő nap!!Kiemelten fontos, hogy ezeken a napokon arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben! Figyelj magadra és légy tudatos! Ellenőrizd gondolataidat, a benned felmerülő érzelmeket. Az elkerülhetetlenül felmerülő negatív gondolatokat, érzelmeket „csípd el”, majd egyszerűen engedd szabadon és cseréld fel azzal - a számodra pozitív - gondolattal, amellyel teremteni szeretnél vagy érzelemmel, amelyet ki szeretnél nyilvánítani az adott helyzetben. Tudatosan fókuszálj a pozitívumokra.Teljesüljenek hamarabb terveink!!!
Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.
Én rendelkezem mindenemmel –
a testemmel és annak minden mozdulatával;
az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;
a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;
az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;
a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;
a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;
minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.
Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.
Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.
Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.
HAJRÁ A ZÖLD PIPÁKKAL!!!
Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd. Ha te tudod, hogy milyen sok kincsed van, amit megoszthatsz a többiekkel, ha te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más, ha te szereted és tiszteled magad, ha alázatos vagy magaddal, ha elmerülsz saját létezésed csodálatába, erődbe, bátorságodba –akkor tudsz szeretni és szeretve lenni. E nélkül csak szükségletet pótolsz, csak a magány elöli menekülést hívod majd szeretetnek.
SZERETETTEL:
D.L.
Merj szeretni és szeretve lenni! Ne törődj semmivel! Merülj el benne, amikor teheted, mert minden pillanattal, amikor védekezel ellene a saját létezésedből veszed el ezeket a pillanatokat! Merd kimondani, mert ahogyan neked szükséged van erre a csodálatos szóra, úgy a másiknak is. Ne törődj vele, hogyan reagál rá. Ne törődj vele, ha először megrémül. Csak szeress!
SZERETETTEL:
D.L.
SZIA!
BÉKÉS,BOLDOG,ÁLDOTT ÚJ ÉVET!
“A bőség a világegyetem természetes törvénye. A természet mindenütt szinte pazarlóan nagyvonalú, körös-körül bőség uralkodik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy sokan nem részesülnek ebből a gazdagságból, mert nem ismerik a belső teljesítőképességüket, vagy legalábbis nem használják ki azt optimálisan.
A gazdagság nem újraelosztás, hanem tudat kérdése. Ha a világ minden pénzét összegyűjtenénk és kiosztanánk az emberek milliárdjai között, viszonylag rövid időn belül a gazdagok újra gazdagok, a szegények ismét szegények lennének. A gazdagságot önmagunkban kell felfedeznünk és arra kell kérnünk, hogy terjedjen át az életkörülményeinkre is.”
(Kurt Tepperwein)
Amikor....
Amikor párnádra hajtod fejed,
Amikor behunyod két csillagszemed,
Amikor gondodat a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz, én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed,
Amikor gondolatoddal egyedül maradsz végleg,
Amikor nincs más, vezetlek Téged.
Amikor sírnál, de elfogyott a könnyed,
Amikor érzed, a szavak is ölnek,
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell, én gyújtok majd Néked.
Amikor könnyed patakként árad,
Amikor néha vendég a bánat,
Amikor felhők gyűltek a szemedbe,
Amikor sírsz, gondolj rám nevetve.
Amikor fáj, hagyd hogy fájjon,
Amikor bánt, hagyd hogy bántson.
Amikor eljön ismét a boldogság,
Akkor jusson eszedbe e barátság!
Sok szeretettel küldöm Neked, légy áldott és boldog mindennap, én Veled vagyok: Mosoly
OLYAN NINCS,HOGY ELŐBB JÓLALAKULNAK A KÖRÜLMÉNYEK, ÉS MAJD AZTÁN JÓL ÉRZED MAGAD.
CSAK OLYAN VAN, HOGY ELŐBB JÓL ÉRZED MAGAD,AZTÁN A KÖRÜLMÉNYEK IS JOBBÁ VÁLNAK.
EZ AZT JELENTI, HOGY OTT,AHOL ÉPPEN MOST TARTASZ,MEG KELL TALÁLNOD A MÓDJÁT ANNAK,HOGY JÓL, DE LEGALÁBBIS JOBBAN ÉREZD MAGAD.
AKI JÓL ÉRZI MAGÁT,AZZAL A JÓ DOLGOK TÖRTÉNNEK A JÖVŐBEN,AKI NEM,AZZAL NEM.ILYEN EGYSZERŰ!
VONZÓ VERA
NEKEM NAGYON TETSZIK EZ AZ IDÉZET.REMÉLEM NEKED IS FOG!
üzeni:
Én köszönöm,hiszen nem véletlen mindez!Az autódnak valóban semmi baja, kitűnöen működik, mert érted van!
Vidám légy!
üzeni:
"Tényleg mosolyog a nap is!"
Mindig ezt teszi,hiszen pont azt szeretné, h minél többen észrevegyék.
Mosolyogj rá hát te is :)!
Egy kis felüdülés a hétköznapokban mindenkinek jól jön. Nézzétek meg az Isten hozott az Isten háta mögött című francia filmet. A Vörösmaty moziban adják az üllői úton meg a Művészben is. Olyan bájos és üdítő, utána csak mosolyogni lehet, s az mindenkinek jól jön, kívül és belül is. Szép nyári napokat mindenkinek!
üzeni:
"...és mit látok? Tényleg mosolyog a nap is! :)))"
Ez nekem nagyon tetszik, pont azért mert végtelenül egyszerű...
Kicsit hiányzol, de bízom benne, boldog vagy, ahogy meg is érdemled, mert TE egy FANTASZTIKUS ember vagy!
Áldott légy és áldottak legyenek mindazok, akik szíved szerete mellett melegszenek :)!
Derűs nyári napokat kívánok!
Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt..
Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer
a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a
kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa
szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő
részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a
fiút..
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól
a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak
kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig
mellettük volt a nehéz időkben.
Az élet ajándék.
Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak
beszélni.
Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit
enni.
Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik
Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk.
Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el
a másvilágra.
Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezessél, gondolj
azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék.
És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a
munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat.
És amikor gyötrő gondolatok rossz kedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és
gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.
Kedves Dao Yin gyógyulást kívánok neked .A mi nap a Yangce folyót kerestük a lányommal a térképen és te jutottál eszünkbe biztosan többet tudnál mesélni róla .Sok sikert továbra is.
Kedves Dao Yin ! remélem hogy elképzeléseid jó uton haladnak vállalkozásod sikeres és Téged öröm és elégedettség vesz körül.És ne feledd el hogy minden reggel mosolyog a napocska (Téged idézlek )
üzeni:
Olyan remek terveid vannak, es olyan jo olvasni oket.Sugarzik beloluk a nyugalom, a melegseg!
En koszonom, hogy "megtalaltalak":)
Aldott legyel!
:)
A tavasz új lendületet ad a vágyaid és céljaid megvalósulásának! Kívánom, hogy az Univerzum energiáit sikeresen irányítsd a céljaid megvalósítására! Teremtő vagy és egyre jobban fókuszálsz a céljaidra. Sikerre születtél! :O)
Én kértem és kaptam '97.04.11. (költészet napja)jelentős dátum az életemben. Akkor még nem akartam elhinni, hogy mi ez..., de az évek és az események megmutatták, hogy milyen útra léptem...
Ma már tudom, sokat kaptam ezen a napon, ezért 11-én én szeretnék sokat adni abból másoknak, amim van.Ez pedig a HÁLA érzése. Örüljetek velem azon a napon, mert tudom, hogy van esély, és tudom, hogy van még annál is TÖBB, amit mindannyian MEGÉRDEMLÜNK....
BBB
"Az élet kincse
Engedd felfakadni az életet
ott, ahol van,
ott, ahol énekel,
ott, ahol harcol...
Megtalálni az élet örömét
a kis gesztusokban, amelyek
látszólag nem fontosak."
"Higgyetek nekem, az életet egy barátnak tekintsétek,
és engedjétek őt élni, ez minden!"- ezeket most olvastam, az elengedés-befogadás jut róla eszembe. Mindent bele, élvezzük az ÉLETET!
Thaiföld a mosolyok országa. Tőlük vettem az ötletet, hogy küldjek mindenkinek belőle. Thai-mosoly a hét minden napjára, minden percére mindenkinek. Ez emeli a rezgéseinket. Jó mosolygást mindenkinek! : )
Szia Drágám
A hihetetlen már nem létezik a szótáramban,
mégis ezt mondtam az előbb.amikor megpillantottam az üzenetedet.Ugyanis,amikor beléptem, arra gondoltam,hogy Nekünk hamarosan találkoznunk kellene és ezt megírom Neked.Úgy tűnik az 'égiek'
gyorsabbak voltak és már érzékelted......Köszönet és hála .....Vasárnap ?
Kedves Barátaim,
fura de ebben a helyzetben is lehet ezt a szót használni, hiszen jót akarunk egymásnak, a legtöbbet hozzuk ki magunkból és egymásból.Barátok vagyunk egy szinten. Jó érzés arra gondolni, hogy 'ismeretlenek' valahol ugyanúgy dolgoznak önmagukon, hogy másoknak is adhassanak, ezért amikor megrekedni 'látszik'a teremtésünk, csak egymásra kell gondolnunk, hogy valahol valakik bíznak bennem, és én is bízok bennük. Ezért aztán megyek tovább az általuk is sugallt úton, mert nekik is így teszek jót. Körforgásban vagyunk. Ma így gondoltam rátok, és köszönöm az energiát, amit így kaptam.
M.
Mint a felhőkön átszűrődő napsugarak, úgy áradjon ránk is a Szerelem, amely betölti testünket-lelkünket. Sugározzuk a fényt szemünkből, és emelkedjünk egy másik tudatszintre. Ezzel a csodálatos érzéssel alakítsuk azt, amik vagyunk.Vigyázzunk rá és áldjuk meg az érzést, mert általa boldogabbak vagyunk. Csodálatos tavaszt teremtsünk, virágosat, színeset, élményekben gazdagot.Tegyük fel a legfontosabb kérdéseket magunknak, majd tudatosan, bátran haladjunk a vágyaink beteljesülése felé, ez mindennek az értelme. Tudatosítsuk önmagunkat, s a környezetünket is. Ott a biztonság... Szerelem-vágyak beteljesülése-biztonság, kívánom mindenkinek! : ) : ) : )
Szia Drága
Te is nagyon sokszor eszemben vagy....A napjaid most
zsúfoltak.Nem baj,ha eredményesek.És azok.ÁMEN.
Hisz ezt akartad,hogy anyagiakat és biztonságot teremts.Isten meghallgatta kérésedet.Szereted ezt a pörgős helyzetet,hisz érzed,hogy nem tart örökké,csak míg megalapozod az életed.És a fundamentum erős lesz érzem.ÁMEN.
Egész héten vidáman és örömmel várjuk a megvalósulást.Előbb mintsem azt bárki is gondolhatná, megérkeznek amiket kértünk. Vidámság és jókedv, játékosság és lazaság.Ez a mágnes!Ügyesek vagyunk!!!!!!!!!!!!!
Azért kezdtem el írni egyenként ugyanazt nektek, mert úgy éreztem, hasonló dolgok felé törekszünk mi mindannyian. Bármilyen tervünk is légyen, az azt célozza még akkor is, ha most még nem úgy látjuk, hogy általa eljussunk egyfajta kiegyensúlyozottságba, nyugalom állapotába. Mind oda törekszünk. Olyankor már túljutunk a kételyeinken, olyankor teljes a hitünk döntéseinkben, olyankor nem ítélünk meg másokat, mert tudjuk, hogy ők mind a mi énünk más-más megnyilvánulásai, olyankor átérezzük azt, hogy egyek vagy az Univerzummal.Mindannyiunkban minden benne van. Egyfelé törekszünk. Tehát mindenkinek teljes erővel kívánhatjuk, hogy teljesüljön amit csak szeretne, mert ő azok által akar oda eljutni. Szabadon határozzuk meg az utat, hogy mit kérünk, mit választunk. Ez csodálatos 'ajándék'. Élvezzük az utat! Ti mind olyan kedvesek vagytok. Én is az vagyok. - ezt így kell tudnunk, egészséges 'önteltség'
Minden ami itt van az értünk van, és mi mind egymásért. Még egy 'élettelen' tárgy is számít. Van energiája.Van tudatossági szintje. Ha ezen a szemüvegen nézünk teljesen mást kezdünk látni, sokkal könnyedebb, szebb, türelmesebb, mozgékonyabb állapotokat. A szeretet egy magasabb fokára jutunk. Mindannyian jók vagyunk és ügyesek.A miénk ez mind. Gazdagok vagyunk. Természetesen kívánom magamnak és nektek is,hogy mindenki élje át a pénz által elérhető gazdagságot is, olyan szinten, ami őt legjobban segíti ahhoz, hogy elérje azt a tudatszintet, amiről így vagy úgy próbáltam írni. Köszönöm, hogy írhattam és válaszoltatok eddig is jó energiákkal nekem. Jó érzés, hogy a legjobbat hozzuk ki egymásból.
Van egy kislány, aki úgy mosolyog, hogy csak úgy bámul, aki látja.Az jut az ember eszébe - mi történik, mi van?!, mi ez az energia? A Didergő király című mesét juttatja az ember eszébe. Önfeledten képes örülni a környezetének, lelkesedik azért, ami érdekli. Előre örül az élménynek. Pozitív. Ritka a gyerekek közt is ilyet látni. Például amikor először ment úszni, a boldogságtól vibrált, annyira várta, csiripelt. Előre készített ajándékot az úszást oktató néninek. Bizalommal volt az 'ismeretlen' felé. Majd amikor megjött érte, s társaiért az oktató,egy pillanat alatt odapenderült elé, beszélt hozzá, aki a szemét se tudta levenni róla. Vibrált minden.Én ott álltam és néztem. Éreztem a teremtést. Csak néztem és jó volt. Semmi egyéb, mint JÓ, maga a Természetes: belülről fakadó öröm, feltétel nélküli bizalom, elvárás, teljes önátadás az élménynek, az életnek.
Sokszor gondolok a tőle kapott élményeimre. Például azokra is, amikor szomorú, azokat is megéli önfeledten. Hálás vagyok érte. Bizalmat tanít a környezetének, bizalmat az életben. Én látom az arcát, ahogy mosolyog, s ebből küldök mindenkinek egy csokorral a tervek megvalósításához. Csodálatos így örülni. Kívánom neked ezt az élményt.Képes vagy rá, képesek vagyunk rá mindannyian. Ezzel lehet Teremteni....
12-e egy újabb csodálatos nap, tőlünk függ, hogy sokszorozzuk-e a pozitív energiáinkat. További sikereket kívánok,és küldök mindenkinek egy kis négylevelűt a nevem mellett, hozzon szerencsét a mindennapokban! Én több százat találtam már. Sokat tanultam tőlük....
Kedves Daoyin! Másképp látjuk a világot!:) Amit Te leírtál, azt önámításnak tartom, nem hiszem, hogy attól könnyebben oldódnak meg a problémák, ha olyan terveket irogatok, amikről tudom, hogy úgyis megvalósulnak - és látom az oldalamon, hogy sok a pipám. Saját magamat hogy tudnám " becsapni"?:) Hiszen tisztában vagyok vele, hogy azok "előre gyártott" pipák. De azért kedves tőled, köszönöm a bíztatást!:)
Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat.
2009-es evben;
2009. február 24. kedd
2009. március 11. szerda
2009. június 7. vasárnap
2009. július 25. szombat
2009. november 9. hétfő
Nagyon fontos, hogy ezeken a napokon sokkal tudatosabbak legyetek, mint máskor.
Használjatok ki ezeket a napokat!
Fontos, hogy arra gondoljatok, amit teremteni szeretnetek az eletetekben.
Ha negatív érzelmeitek, gondolataitok merülnek fel, nyilvánítsátok ki, hogy elengeditek őket. Nagy terheitek feloldását is érdemes ezekre a napokra időzíteni.
Küldjetek fényt a Földnek és az emberiségnek!
Képzeljetek el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket, pedig békésnek, szeretettelinek. Lássatok a Világbékét ünnepelni!
Tegyetek meg mindent, amit szeretnetek 10 milliószoros erővel hatni!
Szóljatok minél több embernek, hogy ok is tudatosak lehessenek ezeken a napokon!olellek;Zsy
Mindig jók a jó kívánságok, szeretem a pozitív embereket, és ha humoruk van, azt még inkább!
Köszönöm!
Sok sikert az ügyeid megoldódásához,a magán praxisodhoz, az üzleti terveidhez.
Ha tudok segítek:
szemeredi.istvan@gmail.com
Plusz öröm, hogy írtál, mert megnézve a neked szóló üzeneteket, megtaláltam a 10 milliószoros napokat!
Kedves DaoYin! Jó érzés olvasni a terveidet, jó látni a sok-sok pipádat. Ez reményt ad nekem, mosolyt, erőt. Kívánom, hogy a terveid szükség szerint mindig úgy valósuljanak meg, ahogyan szeretnéd!
Szeretettel: Miokko
2009. február 24. kedd
2009. március 11. szerda
2009. június 7. vasárnap
2009. július 25. szombat
2009. november 9. hétfő
A tibetiek szerint minden évben van 4-5 ilyen nap.

Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben. Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.
Nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni.
Küldj fényt a Földnek és az emberiségnek! Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek.
Lásd a világbékét ünnepelni!
Tegyél meg mindent, amit szeretnél 10 milliószoros erővel hatni!
Ezt bemásoltam Neked, mert ettől jobban én sem tudtam volna megfogalmazni. Most elég közel van a következő, ha netán lemaradtál volna a mostaniról.
Csodás teremtést, szép napot:
Bettke
Nyitott vagy és befogadó. Olyan hűségesen és magától érthetőden követed az oktatód tanításait, hogy meggyökerezik benned az általa elvetett magja a tudásnak. A tudásod fája hamar felcseperedik és virágba borul. Gyümölcsei pedig bőséget és jólétet adnak neked kedves DaoYin.
Kedves DaoYin!
Tényleg nagyon keveset aludhattál, ha előttem 3 órával már írtál? Meditálj egy 5 percet, meglásd feltölt annyi energiával, mint ha 8 órát aludtál volna, és mindjárt jobban indul a napod. Vagy ami még jobb, hogy "ki korán kell aranyat lel", lehet, hogy nem véletlen keltél ilyen korán?
Legyen szép, sikeres, csodákkal teli napod.
Örvendezik a lelkem attól.amilyen terveket olvashatok mostanában Nálad.Milyen gödörről is beszélsz ? Lassan a hegy csúcsán leszel,ha így haladsz.......
Remek,remek menetelj csak bátran előre.....Isten segítsen utadon.Ámen.
Kedves DaoYin,
Nagyon köszönöm soraidat. A neved alapján rokon lelkek lehetünk... Már ami a természet-központúságot illeti, biztosan. Kívánom, hogy Rád találjon minden, amit szeretnél, és napfényes, madárdalos, széles ösvényt: csodálatos utazást az erdőn át!
Sok szeretettel: R.
Örülök....!!!!És remekül vagyok,mert jobban működik
mint azt gondoltam.
Tudod az első mostanában ( kb 2év )a türelem volt,amit a Jó Isten tanított nekem.Remélem most már elégedett velem.
Jelenleg a bátorság van 'porondon' Gyakorlom.....
Te pedig ne aggódj ( Don't worry,be happy.....! )mert minden letisztulást 'káosz' előz meg,pontosan az útkeresés miatt.Tapasztaltam.Jó,hogy már múlt.Na,látod akkor kell a türelem.ÁMEN.
Ha Isten veled,kicsoda ellened ?
Végtelen öleléssel......
kedves Yin ! Igazán nem akartalak átkeresztelni de annyira érdekel minden ezzel kapcsolatban .Azt kívánom neked hogy az "arany ösvény" mindig ragyogjon előtted és magánpraxisod sikeres legyen .

kedves DAO Jin! csodálatos dolog lehet összeegyeztetni a közgazdaságtant a szellemiséggel ez jó lecke nekem .Hát igen ez a mesés kelet mindig meglep valamivel.

Sokat segítessz,úgy,hogy nem is tudod....Amikor problémák vettek körül,hited nem hagyott el.Írtad és írtad magadnak a biztató terveket.Örülök,hogy most eszembe jutottál,hogy elmondjam mennyire tisztellek ezért.És hidd el kitartásodat és türelmedet értékelik az égiek.Egyre magasabb rezgésszinten egyre sikeresebb és boldogabb leszel.
Kedves DaoYin!
Valóban menni fog!Nagyszerű tervek mellett már ott a pipa!A többi is sikerülni fog! Én azt tapasztaltam, hogy a türelem valóban nagyon fontos! Hisz a hit és a türelem kéz a kézben járnak. Szerintem ha valami nem egészen úgy alakul ahogy tervezzük, annak mindig oka van. Az Uni egy jobb megoldást talál számodra, de a végeredmény a vágyad megnyilvánulása lesz.Hidd el sikerül! Az Uni szeret és mindig jót akar neked akár csak az igaz barátaid! Menni fog, biztos! Sok pipát és szép napokat neked! Csillus
Küldj egy kis biztatást!
AAA üzeni:
Egy kis inspiráció a hideg napokra...
http://www.youtube.com/watch?v=ANEVhrbQJ-E&feature;=related
AAA üzeni:
http://www.youtube.com/watch?v=Ira3ooArBKQ
: )
AAA üzeni:
http://www.youtube.com/watch?v=PVyUz-9sJiU
Jó reggelt!
Csodás napot, hetet kívánok!
mottó: SIKER, Sikerül minden!
AAA üzeni:
Richard Bach: Illúziók (részlet)

Dance Lady üzeni:
AZ OPTIMISTA HITVALLÁS
Ígérd meg magadnak, hogy: Oly erős leszel, hogy semmi sem zavarhatja meg lelki nyugalmadat.
Szavaiddal az egészséget, boldogságot és gyarapodást hirdeted minden embernek, akivel találkozol.
Minden barátoddal érezteted, hogy van bennük valami különleges.
Mindent a derűs oldaláról szemlélsz, és valóra is váltod optimizmusodat.
Csak a legjobb dolgokra gondolsz, csak a legjobb célokért dolgozol, és csak a legjobbat várod.
Éppoly lelkesedéssel fogadod mások sikereit, mint a magadét.
Elfelejted a múlt hibáit, és eltökélten küzdesz a jövő nagyobb teljesítményeiért.
Derűs arckifejezéssel jársz-kelsz mindenkor, és minden teremtett lényt, akivel találkozol, megajándékozol egy mosollyal.
Oly sok időt fordítasz önmagad tökéletesítésére, hogy nem marad időd mások kritizálására.
Túl nagyvonalú leszel az aggodalomhoz, túl nemes lelkű a haraghoz, túl erős a félelemhez, és túl boldog, semhogy megtűrd a gond jelenlétét.
Jó véleményt táplálsz önmagadról, és e tényt tudtára is adod ország-világnak, nem szavakkal, hanem nagy tettekkel.
Abban a hitben élsz, hogy az egész világ a te oldaladon áll mindaddig, míg hű maradsz önmagad legjobb részéhez.
Üdv:
D.L.
Dance Lady üzeni:
Szia!
Ügyelek gondolataimra, mert irányítják szavaim.
Ügyelek szavaimra, mert azok szabják meg tetteim.
Ügyelek tetteimre, mert azok szabják meg szokásaim.
Ügyelek szokásaimra, mert azok szabják meg jellemem.
Ügyelek jellememre, mert azok szabják meg sorsomat.
Jól érzem magam.
Nyugodt, energikus, és vidám vagyok.
Szerveim egészségesen működnek.
Elégedett, és kiegyensúlyozott vagyok.
Békében és megértésben élek .
Türelemmel figyelek másokra.
Minden helyzetben megtalálom a jót, a szépet, és a hasznosat.
Elfogadom és becsülöm magamat és embertársaimat.
Bízom magamban, bízom belső bölcsességemben.
Örömmel és bátran kezdek minden új dologba.
Bármilyen helyzetbe kerülök, nyugodt és higgadt maradok.
Örömmel végzem a rám bízott feladatokat.
Minden helyzetben feltalálom magamat.
Tanulékony vagyok, az új dolgokat örömmel fogadom.
Jó kedvvel teszem a dolgomat.
Figyelmemet remekül tudom összpontosítani.
Értékes és egyedi ember vagyok.
Mindenkiben észreveszem a jót, a szeretetreméltót.
Szeretem az embereket, szívesen segítek rajtuk.
Elfogadom mások szeretetét, segítségét.
Őszinte, és becsületes vagyok.
Gondolataimat bátran megosztom másokkal.
Érzéseimet a megfelelő formában mindig őszintén kimutatom.
Emlékszem a számomra fontos dolgokra.
Jó a memóriám.
Remek ötleteim támadnak.
Könnyedén és örömmel tanulok.
Bármibe is kezdek, sikerre viszem azt.
Minden problémámra megtalálom a megoldást.
Szorgalmas és kitartó vagyok.
Biztonságban vagyok.
Életemet én irányítom.
Felelősséget vállalok minden döntésemért, és tettemért.
Valamennyi döntésem a javamat szolgálja.
Kész vagyok változtatni az életemen.
A változtatásoktól egyre jobban érzem magam.
Örömmel fogadom életem minden percét.
Szeretettel és megértéssel közeledem mások felé.
Vidám, boldog és szabad vagyok.
Bárhová megyek, szeretettel fogadnak az emberek.
Emberi kapcsolataimat a szeretet, a tisztelet és a megértés irányítja.
Minden kapcsolatom harmonikus.
Figyelek testem üzeneteire.
Vigyázok az egészségemre.
Egészséges ételeket fogyasztok.
Békesség van a szívemben és a lelkemben.
A szeretet jegyében élek és cselekszem.
Minden perc szépségét felismerem.
Bátran és őszintén szembenézek életem minden eseményével.
Kész vagyok változtatni hozzáállásomon és szóhasználatomon.
Örömmel elengedem a haragot, a sérelmeket, mert ez szabaddá, könnyűvé és gondtalanná tesz.
A változás életem természetes rendje.
Élvezem és elfogadom a változást.
Rendet tartok magamban és magam körül.
Egészséges, erős és elégedett vagyok.
Az embereknek szüksége van rám.
Öröm számomra szeretetet adni és kapni.
Életemet boldoggá és sikeressé tudom tenni.
Bőségben, egészségben és szeretetben élek.
Életemnek értelme van.
Egészséges vagyok, és az is maradok.
Napról napra, minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok.
Szeretteim testileg és lelkileg egészségesek, és szépen haladnak előre fejlődésük útján.
Becsülöm és szeretem magam.
Erényeimből és eredményeimből erőt merítek.
Hibáimból tanulok, és azok révén is fejlődök.
Jó kapcsolatban vagyok embertársaimmal.
Könnyen és jól döntök.
Megbízom megérzéseimben, egyre intuitívabb vagyok.
Könnyen fogadom a változást, szükség esetén magam is változom.
Örömmel szélnek eresztek minden feszültséget, idegességet, előítéletet, és kritikát.
Könnyen megértek másokat.
Örömmel nézem embertársaim fejlődését.
Kivételes, egyedi ember vagyok.
Értékelem egyediségemet.
Szabadon önmagam lehetek, és másoknak is megengedem, hogy szabadon önmaguk legyenek.
Az élet várt és váratlan módokon gazdagít.
Életem minden percét értékelem.
Tisztelettel fordulok a körülöttem élőkhöz.
Örömmel fogadom életem minden új napját.
Erős és talpraesett vagyok.
Szélnek eresztek mindent, ami feleslegessé vált.
Egészséges ételekre vágyom.
Csodálom testemet, megőrzöm egészségét.
Elengedem a régit, és befogadom az újat.
Mindenkiből a legjobb énjét hozom elő.
Hibáimból tanulok, eredményeimből erőt merítek.
Életem alakulásáért én vagyok a felelős.
Szeretni tudom magamat.
Szabadon és örömmel fejezem ki gondolataimat és érzésemet.
Biztonságban érzem magam.
Összhangban állok a világmindenséggel.
Minden élethelyzetben magabiztos maradok.
Elengedem a múltat, és mindenkinek megbocsátok.
Örülni tudok embertársaim sikereinek.
Képes vagyok a feltétel nélküli szeretetre.
Képességeimmel az emberiség javát szolgálom.
Szeretetet, megértést és békességet teremtek magam körül.
Gondolataimmal, szavaimmal és tetteimmel az emberiség fejlődését szolgálom.
Napról napra egyre boldogabbá, egyre teljesebbé válik életem.
Szeretettel:
D.L.
Dance Lady üzeni:
Szia!
“Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a pillanatokat – megállunk, hogy érezzük a napfényt, és saját szivárványt építünk.
Ma van az a nap, amikor megünnepeljük a lehetőségeket, és nekivágunk saját kalandjainknak.
Ma van az a nap, amikor élünk és nem aggódunk, amikor megünnepeljük az örömöt, amikor időt találunk álmainkra, és arra, hogy higgyünk a csodákban.” (ismeretlen)
Szeretettel:
D.L.
Dance Lady üzeni:
SZIA!
“Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál.” (Paulo Coelho)
“Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.” (Tatiosz)
“Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.
Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)
SZERETETTEL:
D.L.
Dance Lady üzeni:
“Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.”
(John Wesley)
Szeretettel:
D:)L:)
Dance Lady üzeni:
“Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói. ” (Alphonse Karr)
Üdv:
D.L.
Dance Lady üzeni:
“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”
Szeretettel:
D.L.
Dance Lady üzeni:
Egyszer, egy idősebb Cherokee benszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:
Harc dúl bennem. egy szörnyű háborúskodás két farkas között.
Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot,
az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget,
a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt,
a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést,
a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot,
a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet
és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.
Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.
A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:
Melyik farkas fog győzni?
Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte: Az, amelyiket tápláljuk.
SZERETETTEL:
D.L.
Ildike üzeni:
Holnap tízmilliószoros teremtő nap!!Kiemelten fontos, hogy ezeken a napokon arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben! Figyelj magadra és légy tudatos! Ellenőrizd gondolataidat, a benned felmerülő érzelmeket. Az elkerülhetetlenül felmerülő negatív gondolatokat, érzelmeket „csípd el”, majd egyszerűen engedd szabadon és cseréld fel azzal - a számodra pozitív - gondolattal, amellyel teremteni szeretnél vagy érzelemmel, amelyet ki szeretnél nyilvánítani az adott helyzetben. Tudatosan fókuszálj a pozitívumokra.Teljesüljenek hamarabb terveink!!!
Dance Lady üzeni:
Én én vagyok.
Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.
Én rendelkezem mindenemmel –
a testemmel és annak minden mozdulatával;
az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;
a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;
az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;
a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;
a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;
minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.
Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.
Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.
Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.
Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.
Én én vagyok, és így vagyok jó.
(Virginia Satir)
SZERETETTEL:
D.L.
Dance Lady üzeni:
SZIA!
HAJRÁ A ZÖLD PIPÁKKAL!!!
Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd. Ha te tudod, hogy milyen sok kincsed van, amit megoszthatsz a többiekkel, ha te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más, ha te szereted és tiszteled magad, ha alázatos vagy magaddal, ha elmerülsz saját létezésed csodálatába, erődbe, bátorságodba –akkor tudsz szeretni és szeretve lenni. E nélkül csak szükségletet pótolsz, csak a magány elöli menekülést hívod majd szeretetnek.
SZERETETTEL:
D.L.
Dance Lady üzeni:
Merj szeretni és szeretve lenni! Ne törődj semmivel! Merülj el benne, amikor teheted, mert minden pillanattal, amikor védekezel ellene a saját létezésedből veszed el ezeket a pillanatokat! Merd kimondani, mert ahogyan neked szükséged van erre a csodálatos szóra, úgy a másiknak is. Ne törődj vele, hogyan reagál rá. Ne törődj vele, ha először megrémül. Csak szeress!
SZERETETTEL:
D.L.
Dance Lady üzeni:
SZIA!
BÉKÉS,BOLDOG,ÁLDOTT ÚJ ÉVET!
“A bőség a világegyetem természetes törvénye. A természet mindenütt szinte pazarlóan nagyvonalú, körös-körül bőség uralkodik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy sokan nem részesülnek ebből a gazdagságból, mert nem ismerik a belső teljesítőképességüket, vagy legalábbis nem használják ki azt optimálisan.
A gazdagság nem újraelosztás, hanem tudat kérdése. Ha a világ minden pénzét összegyűjtenénk és kiosztanánk az emberek milliárdjai között, viszonylag rövid időn belül a gazdagok újra gazdagok, a szegények ismét szegények lennének. A gazdagságot önmagunkban kell felfedeznünk és arra kell kérnünk, hogy terjedjen át az életkörülményeinkre is.”
(Kurt Tepperwein)
SZERETETTEL:
D.L.
Mosoly üzeni:
Amikor....
Amikor párnádra hajtod fejed,
Amikor behunyod két csillagszemed,
Amikor gondodat a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz, én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed,
Amikor gondolatoddal egyedül maradsz végleg,
Amikor nincs más, vezetlek Téged.
Amikor sírnál, de elfogyott a könnyed,
Amikor érzed, a szavak is ölnek,
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell, én gyújtok majd Néked.
Amikor könnyed patakként árad,
Amikor néha vendég a bánat,
Amikor felhők gyűltek a szemedbe,
Amikor sírsz, gondolj rám nevetve.
Amikor fáj, hagyd hogy fájjon,
Amikor bánt, hagyd hogy bántson.
Amikor eljön ismét a boldogság,
Akkor jusson eszedbe e barátság!
Sok szeretettel küldöm Neked, légy áldott és boldog mindennap, én Veled vagyok: Mosoly
Dance Lady üzeni:
OLYAN NINCS,HOGY ELŐBB JÓLALAKULNAK A KÖRÜLMÉNYEK, ÉS MAJD AZTÁN JÓL ÉRZED MAGAD.
CSAK OLYAN VAN, HOGY ELŐBB JÓL ÉRZED MAGAD,AZTÁN A KÖRÜLMÉNYEK IS JOBBÁ VÁLNAK.
EZ AZT JELENTI, HOGY OTT,AHOL ÉPPEN MOST TARTASZ,MEG KELL TALÁLNOD A MÓDJÁT ANNAK,HOGY JÓL, DE LEGALÁBBIS JOBBAN ÉREZD MAGAD.
AKI JÓL ÉRZI MAGÁT,AZZAL A JÓ DOLGOK TÖRTÉNNEK A JÖVŐBEN,AKI NEM,AZZAL NEM.ILYEN EGYSZERŰ!
VONZÓ VERA
NEKEM NAGYON TETSZIK EZ AZ IDÉZET.REMÉLEM NEKED IS FOG!
üzeni:
Én köszönöm,hiszen nem véletlen mindez!Az autódnak valóban semmi baja, kitűnöen működik, mert érted van!
Vidám légy!
üzeni:
"Tényleg mosolyog a nap is!"
Mindig ezt teszi,hiszen pont azt szeretné, h minél többen észrevegyék.
Mosolyogj rá hát te is :)!
Mosoly üzeni:
Tervek, pipa, tervek, pipa) Sok sikert, boldogságot, vidámságot és szeretetet az év minden napjára) Szeretettel: Mosoly
Smile üzeni:
Azt kívánom 2010-ben minden ezen az oldalon leírt
terved teljesüljön.Ámen.
Revans üzeni:
Kedves DaoYin,
Rég hallottam Rólad. Remélem hogy a legjobb dolgok áradata foglal le és tart távol.
Minden jót és szépet Neked,
Szeretettel: R.
Smile üzeni:
Mi van Veled ? MZ / X - Kérlek jelentkezz !
mária üzeni:
Egy kis felüdülés a hétköznapokban mindenkinek jól jön. Nézzétek meg az Isten hozott az Isten háta mögött című francia filmet. A Vörösmaty moziban adják az üllői úton meg a Művészben is. Olyan bájos és üdítő, utána csak mosolyogni lehet, s az mindenkinek jól jön, kívül és belül is. Szép nyári napokat mindenkinek!
üzeni:
"...és mit látok? Tényleg mosolyog a nap is! :)))"
Ez nekem nagyon tetszik, pont azért mert végtelenül egyszerű...
Kicsit hiányzol, de bízom benne, boldog vagy, ahogy meg is érdemled, mert TE egy FANTASZTIKUS ember vagy!
Áldott légy és áldottak legyenek mindazok, akik szíved szerete mellett melegszenek :)!
Derűs nyári napokat kívánok!
mária üzeni:
A vak leány
Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt..
Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer
a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a
kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa
szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő
részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a
fiút..
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól
a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak
kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig
mellettük volt a nehéz időkben.
Az élet ajándék.
Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak
beszélni.
Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit
enni.
Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik
Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk.
Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el
a másvilágra.
Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezessél, gondolj
azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék.
És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a
munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat.
És amikor gyötrő gondolatok rossz kedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és
gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.
Smile üzeni:
Mi újság ? Hogy jól vagy-e, azt nem kétlem. Hisz a hangulatodom,ahogyan írsz érzem. A júl.1. szerintem is pompás NAP lesz az életedben..... :O)
óceán üzeni:
Sok sikert mindenhez amit elterveztél!
Smile üzeni:
Szívesen.Mi tudtuk. Te nem ....? Valamit csak tudtál,ha meglett....Félre a tréfával...
Olyan jó,hogy BOLDOG vagy.
Gratula és üdv. :O)
Revans üzeni:
Gondoltam Rád 24.-én! Szívből sikereket kívántam. Volt ugye hatása? Remélem.
Revans üzeni:
Szia Utazó,
Gratulálok az új munkához, és az elégedett vendégeidhez. Kívánom, hogy találjon Rád mindaz, amit keresel.
Sok szeretettel: R.
Smile üzeni:
Drága Dao...
Sokszor eszembe jutsz....
Hogy mennek a vizsgák ?
Puszi : :O)
Smile üzeni:
Ja ....és május 24. = PIPA :O)
Smile üzeni:
Drága Dao...
Tudod,hogy a betegség mindíg egy intő jel.
Talán akkor kellene megfejteni a 'miért'-et.
Ami fáj,ott kell keresgélni....
Te már ezt nagyon tudod.Remélem meg is találtad a választ.
Baráti öleléssel : :O)
Ildikó üzeni:
Kedves Dao Yin gyógyulást kívánok neked .A mi nap a Yangce folyót kerestük a lányommal a térképen és te jutottál eszünkbe biztosan többet tudnál mesélni róla .Sok sikert továbra is.
Ildikó üzeni:
Kedves Dao Yin ! remélem hogy elképzeléseid jó uton haladnak vállalkozásod sikeres és Téged öröm és elégedettség vesz körül.És ne feledd el hogy minden reggel mosolyog a napocska (Téged idézlek )
üzeni:
Olyan remek terveid vannak, es olyan jo olvasni oket.Sugarzik beloluk a nyugalom, a melegseg!
En koszonom, hogy "megtalaltalak":)
Aldott legyel!
:)
zzzzz üzeni:
mindenhonnan a bőség leselkedik rád
zzzzz üzeni:
a bőség áramában vagy
zzzzz üzeni:
pénzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz, megkapod, ami jár, ez így van, és én még többet is gondolok neked
Smile üzeni:
Dehogy tudom,érzem.Ez több....
Smile üzeni:
Hihetetlenűl hihető,hogy TE is itt vagy ....
Kellemes napot és sikereset mindkettőnknek ÁMEN.
gajo üzeni:
A tavasz új lendületet ad a vágyaid és céljaid megvalósulásának! Kívánom, hogy az Univerzum energiáit sikeresen irányítsd a céljaid megvalósítására! Teremtő vagy és egyre jobban fókuszálsz a céljaidra. Sikerre születtél! :O)
zzzzz üzeni:
Az érzékeid segítenek, hogy ellenőrizd a gondolataidat, , ha ezt eléred máris hajt a tudatalattid a SIKER felé.
zzzzz üzeni:
Anyagi jólét!
Tökéletes!
Hajrá!
z
Smile üzeni:
Oly'jó olvasni az elégedettség sorait Nálad,tudni,hogy újra feltöltődött a lelked,örömmel
hálával,szeretettel.....ÁMEN.
Végtelen öleléssel.
mária üzeni:
Én kértem és kaptam '97.04.11. (költészet napja)jelentős dátum az életemben. Akkor még nem akartam elhinni, hogy mi ez..., de az évek és az események megmutatták, hogy milyen útra léptem...
Ma már tudom, sokat kaptam ezen a napon, ezért 11-én én szeretnék sokat adni abból másoknak, amim van.Ez pedig a HÁLA érzése. Örüljetek velem azon a napon, mert tudom, hogy van esély, és tudom, hogy van még annál is TÖBB, amit mindannyian MEGÉRDEMLÜNK....
BBB
mária üzeni:
"Az élet kincse
Engedd felfakadni az életet
ott, ahol van,
ott, ahol énekel,
ott, ahol harcol...
Megtalálni az élet örömét
a kis gesztusokban, amelyek
látszólag nem fontosak."
"Higgyetek nekem, az életet egy barátnak tekintsétek,
és engedjétek őt élni, ez minden!"- ezeket most olvastam, az elengedés-befogadás jut róla eszembe. Mindent bele, élvezzük az ÉLETET!
mária üzeni:
Thaiföld a mosolyok országa. Tőlük vettem az ötletet, hogy küldjek mindenkinek belőle. Thai-mosoly a hét minden napjára, minden percére mindenkinek. Ez emeli a rezgéseinket. Jó mosolygást mindenkinek! : )
Smile üzeni:
ÁLDD MEG ELŐRE,AMIT MAGADNAK SZERETNÉL.....
Smile üzeni:
Hát persze .....
Smile üzeni:
Szia Drágám
A hihetetlen már nem létezik a szótáramban,
mégis ezt mondtam az előbb.amikor megpillantottam az üzenetedet.Ugyanis,amikor beléptem, arra gondoltam,hogy Nekünk hamarosan találkoznunk kellene és ezt megírom Neked.Úgy tűnik az 'égiek'
gyorsabbak voltak és már érzékelted......Köszönet és hála .....Vasárnap ?
Napsütéses,mosollyal teli napot : your Smile
mária üzeni:
Áramlik feléd terveid megvalósulása....
AAA üzeni:
Kedves DaoYin, írtam egy konkrét tervet. Amint kipipálom, neked írok először. Biztos így van. : ) Andrea
Smile üzeni:
Örvendek,hogy mindkettőnknek remekül alakulnak a dolgai....Látod mondtam .....Kitartás,összefogás...
= :O)
AAA üzeni:
Szia, tényleg jó ember vagy. Mindent megérdemelsz és meg is kapod. És tényleg süt, a felhők fölött pedig mindig.Ugorj a semmibe! Bátran! Megéri...
mária üzeni:
Kedves Barátaim,
fura de ebben a helyzetben is lehet ezt a szót használni, hiszen jót akarunk egymásnak, a legtöbbet hozzuk ki magunkból és egymásból.Barátok vagyunk egy szinten. Jó érzés arra gondolni, hogy 'ismeretlenek' valahol ugyanúgy dolgoznak önmagukon, hogy másoknak is adhassanak, ezért amikor megrekedni 'látszik'a teremtésünk, csak egymásra kell gondolnunk, hogy valahol valakik bíznak bennem, és én is bízok bennük. Ezért aztán megyek tovább az általuk is sugallt úton, mert nekik is így teszek jót. Körforgásban vagyunk. Ma így gondoltam rátok, és köszönöm az energiát, amit így kaptam.
M.
mária üzeni:
Mint a felhőkön átszűrődő napsugarak, úgy áradjon ránk is a Szerelem, amely betölti testünket-lelkünket. Sugározzuk a fényt szemünkből, és emelkedjünk egy másik tudatszintre. Ezzel a csodálatos érzéssel alakítsuk azt, amik vagyunk.Vigyázzunk rá és áldjuk meg az érzést, mert általa boldogabbak vagyunk. Csodálatos tavaszt teremtsünk, virágosat, színeset, élményekben gazdagot.Tegyük fel a legfontosabb kérdéseket magunknak, majd tudatosan, bátran haladjunk a vágyaink beteljesülése felé, ez mindennek az értelme. Tudatosítsuk önmagunkat, s a környezetünket is. Ott a biztonság... Szerelem-vágyak beteljesülése-biztonság, kívánom mindenkinek! : ) : ) : )
Smile üzeni:
Szia Drága
Te is nagyon sokszor eszemben vagy....A napjaid most
zsúfoltak.Nem baj,ha eredményesek.És azok.ÁMEN.
Hisz ezt akartad,hogy anyagiakat és biztonságot teremts.Isten meghallgatta kérésedet.Szereted ezt a pörgős helyzetet,hisz érzed,hogy nem tart örökké,csak míg megalapozod az életed.És a fundamentum erős lesz érzem.ÁMEN.
mária üzeni:
Egész héten vidáman és örömmel várjuk a megvalósulást.Előbb mintsem azt bárki is gondolhatná, megérkeznek amiket kértünk. Vidámság és jókedv, játékosság és lazaság.Ez a mágnes!Ügyesek vagyunk!!!!!!!!!!!!!
Smile üzeni:
Persze,hogy egyre többet mosolyogsz,hisz egyre jobban alakulnak a dolgaid,egyre boldogabb vagy és így mindíg a közeledben vagyok.ÁMEN. :O)
mária üzeni:
Azért kezdtem el írni egyenként ugyanazt nektek, mert úgy éreztem, hasonló dolgok felé törekszünk mi mindannyian. Bármilyen tervünk is légyen, az azt célozza még akkor is, ha most még nem úgy látjuk, hogy általa eljussunk egyfajta kiegyensúlyozottságba, nyugalom állapotába. Mind oda törekszünk. Olyankor már túljutunk a kételyeinken, olyankor teljes a hitünk döntéseinkben, olyankor nem ítélünk meg másokat, mert tudjuk, hogy ők mind a mi énünk más-más megnyilvánulásai, olyankor átérezzük azt, hogy egyek vagy az Univerzummal.Mindannyiunkban minden benne van. Egyfelé törekszünk. Tehát mindenkinek teljes erővel kívánhatjuk, hogy teljesüljön amit csak szeretne, mert ő azok által akar oda eljutni. Szabadon határozzuk meg az utat, hogy mit kérünk, mit választunk. Ez csodálatos 'ajándék'. Élvezzük az utat! Ti mind olyan kedvesek vagytok. Én is az vagyok. - ezt így kell tudnunk, egészséges 'önteltség'
Minden ami itt van az értünk van, és mi mind egymásért. Még egy 'élettelen' tárgy is számít. Van energiája.Van tudatossági szintje. Ha ezen a szemüvegen nézünk teljesen mást kezdünk látni, sokkal könnyedebb, szebb, türelmesebb, mozgékonyabb állapotokat. A szeretet egy magasabb fokára jutunk. Mindannyian jók vagyunk és ügyesek.A miénk ez mind. Gazdagok vagyunk. Természetesen kívánom magamnak és nektek is,hogy mindenki élje át a pénz által elérhető gazdagságot is, olyan szinten, ami őt legjobban segíti ahhoz, hogy elérje azt a tudatszintet, amiről így vagy úgy próbáltam írni. Köszönöm, hogy írhattam és válaszoltatok eddig is jó energiákkal nekem. Jó érzés, hogy a legjobbat hozzuk ki egymásból.
mária üzeni:
Van egy kislány, aki úgy mosolyog, hogy csak úgy bámul, aki látja.Az jut az ember eszébe - mi történik, mi van?!, mi ez az energia? A Didergő király című mesét juttatja az ember eszébe. Önfeledten képes örülni a környezetének, lelkesedik azért, ami érdekli. Előre örül az élménynek. Pozitív. Ritka a gyerekek közt is ilyet látni. Például amikor először ment úszni, a boldogságtól vibrált, annyira várta, csiripelt. Előre készített ajándékot az úszást oktató néninek. Bizalommal volt az 'ismeretlen' felé. Majd amikor megjött érte, s társaiért az oktató,egy pillanat alatt odapenderült elé, beszélt hozzá, aki a szemét se tudta levenni róla. Vibrált minden.Én ott álltam és néztem. Éreztem a teremtést. Csak néztem és jó volt. Semmi egyéb, mint JÓ, maga a Természetes: belülről fakadó öröm, feltétel nélküli bizalom, elvárás, teljes önátadás az élménynek, az életnek.
Sokszor gondolok a tőle kapott élményeimre. Például azokra is, amikor szomorú, azokat is megéli önfeledten. Hálás vagyok érte. Bizalmat tanít a környezetének, bizalmat az életben. Én látom az arcát, ahogy mosolyog, s ebből küldök mindenkinek egy csokorral a tervek megvalósításához. Csodálatos így örülni. Kívánom neked ezt az élményt.Képes vagy rá, képesek vagyunk rá mindannyian. Ezzel lehet Teremteni....
Zsy üzeni:
Szuper tervedid vannak!1 Gratulalok, es mielobbi sok- sok pipat neked!!! puszillak; Zsy
mária üzeni:
A bőség TERMÉSZETES állapot.- ez van, így fogadjuk el mindannyian.
mária üzeni:
12-e egy újabb csodálatos nap, tőlünk függ, hogy sokszorozzuk-e a pozitív energiáinkat. További sikereket kívánok,és küldök mindenkinek egy kis négylevelűt a nevem mellett, hozzon szerencsét a mindennapokban! Én több százat találtam már. Sokat tanultam tőlük....
mária üzeni:
Jó teremtést 11-re! Sikerre viszed...
ImreJoe üzeni:
Kedves Daoyin! Másképp látjuk a világot!:) Amit Te leírtál, azt önámításnak tartom, nem hiszem, hogy attól könnyebben oldódnak meg a problémák, ha olyan terveket irogatok, amikről tudom, hogy úgyis megvalósulnak - és látom az oldalamon, hogy sok a pipám. Saját magamat hogy tudnám " becsapni"?:) Hiszen tisztában vagyok vele, hogy azok "előre gyártott" pipák. De azért kedves tőled, köszönöm a bíztatást!:)
Zsy üzeni:
Szia DaoYin!
Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat.
2009-es evben;
2009. február 24. kedd
2009. március 11. szerda
2009. június 7. vasárnap
2009. július 25. szombat
2009. november 9. hétfő
Nagyon fontos, hogy ezeken a napokon sokkal tudatosabbak legyetek, mint máskor.
Használjatok ki ezeket a napokat!
Fontos, hogy arra gondoljatok, amit teremteni szeretnetek az eletetekben.
Ha negatív érzelmeitek, gondolataitok merülnek fel, nyilvánítsátok ki, hogy elengeditek őket. Nagy terheitek feloldását is érdemes ezekre a napokra időzíteni.
Küldjetek fényt a Földnek és az emberiségnek!
Képzeljetek el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket, pedig békésnek, szeretettelinek. Lássatok a Világbékét ünnepelni!
Tegyetek meg mindent, amit szeretnetek 10 milliószoros erővel hatni!
Szóljatok minél több embernek, hogy ok is tudatosak lehessenek ezeken a napokon!olellek;Zsy
SzemI üzeni:
Kedves DaoYin!
Mindig jók a jó kívánságok, szeretem a pozitív embereket, és ha humoruk van, azt még inkább!
Köszönöm!
Sok sikert az ügyeid megoldódásához,a magán praxisodhoz, az üzleti terveidhez.
Ha tudok segítek:
szemeredi.istvan@gmail.com
Plusz öröm, hogy írtál, mert megnézve a neked szóló üzeneteket, megtaláltam a 10 milliószoros napokat!
:)
Aloha üzeni:
Kedves DaoYin! Jó érzés olvasni a terveidet, jó látni a sok-sok pipádat. Ez reményt ad nekem, mosolyt, erőt. Kívánom, hogy a terveid szükség szerint mindig úgy valósuljanak meg, ahogyan szeretnéd!
Szeretettel: Miokko
Smile üzeni:
Ez aztán a gyorsaság !
Már megint együtt ülünk a gép előtt ?
Írok és : valerianoegylet@gmail.com
Smile üzeni:
Kedves DaoYin
Ma reggel úgy éreztem,hogy egy fontos üzenetet meg kell osztanom Veled.Ha írsz egy e-mail címet,meg is teszem.
Legyen kellemes napod.......
mária üzeni:
: )
Bettke üzeni:
Szia DaoYin!
2009-ben a 10 milliószoros napok:
2009. február 24. kedd
2009. március 11. szerda
2009. június 7. vasárnap
2009. július 25. szombat
2009. november 9. hétfő
A tibetiek szerint minden évben van 4-5 ilyen nap.
Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat.
Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben. Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.
Nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni.
Küldj fényt a Földnek és az emberiségnek! Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek.
Lásd a világbékét ünnepelni!
Tegyél meg mindent, amit szeretnél 10 milliószoros erővel hatni!
Ezt bemásoltam Neked, mert ettől jobban én sem tudtam volna megfogalmazni. Most elég közel van a következő, ha netán lemaradtál volna a mostaniról.
Csodás teremtést, szép napot:
Bettke
mária üzeni:
A terveid, álmaid, képzeleted teljes megvalósulását kívánom.
gajo üzeni:
Nyitott vagy és befogadó. Olyan hűségesen és magától érthetőden követed az oktatód tanításait, hogy meggyökerezik benned az általa elvetett magja a tudásnak. A tudásod fája hamar felcseperedik és virágba borul. Gyümölcsei pedig bőséget és jólétet adnak neked kedves DaoYin.
Smile üzeni:
Szia
Igen.Az áldás,ha a párod melletted állt.Nálam nem ez történt.Nagyon nehéz volt.Látod neked könnyebb lesz így az emelkedés.Hallelúja.Ámen.
Liza üzeni:
Kedves DaoYin! Köszönöm a biztatást. Teljesen igazad van. Nagyon szép az idézet, amit írsz, és igaz!
AAA üzeni:
Bőséget és gazdagságot gondolok neked, mindenből sokat, mindenből eleget...
Bettke üzeni:
Kedves DaoYin!
Tényleg nagyon keveset aludhattál, ha előttem 3 órával már írtál? Meditálj egy 5 percet, meglásd feltölt annyi energiával, mint ha 8 órát aludtál volna, és mindjárt jobban indul a napod. Vagy ami még jobb, hogy "ki korán kell aranyat lel", lehet, hogy nem véletlen keltél ilyen korán?
Legyen szép, sikeres, csodákkal teli napod.
mária üzeni:
öröm - ezeket kívánom neked
mária üzeni:
Harmónia
Ildikó üzeni:
Kedves Yin ! légyszíves áruld el nekem is a technikádat amitől jobban érzed magad. Megköszöném.
mária üzeni:
Szerintem is be tudod építeni. Sok sikert!
Smile üzeni:
Na ugye ! Mondtam én,hogy fel....fel...fel.
gajo üzeni:
Van erőd megváltoztatni amin változtathatsz és el tudod fogadni amin nem. ;O)
Öröm és boldogság járja át a mindennapjaid és ez erőt ad a teremtéshez. A sikeres teremtés a léted, mindennapjaid része.
Smile üzeni:
Drága DaoYin
Örvendezik a lelkem attól.amilyen terveket olvashatok mostanában Nálad.Milyen gödörről is beszélsz ? Lassan a hegy csúcsán leszel,ha így haladsz.......
Remek,remek menetelj csak bátran előre.....Isten segítsen utadon.Ámen.
Horváth Tamás üzeni:
Jól látod, köszönöm a bátorítást neked is!
AAA üzeni:
Kedves D,
azért írtam, hogy örülj, mert az felszabadít, és a jó energiáknak helyet ad, s ezekkel minden terved sikerül.
Horváth Tamás üzeni:
Gratulálok a sikereidhez, ügyes vagy.
Revans üzeni:
Szia Utazó,
Remélem, minden a legjobban alakul. Figyelgetem a terveidet, és gratulálok a szaporodó kipipált célokhoz!
Sok szeretettel: R.
AAA üzeni:
Minden a legnagyobb rendben van...
Revans üzeni:
Kedves DaoYin,
Nagyon köszönöm soraidat. A neved alapján rokon lelkek lehetünk... Már ami a természet-központúságot illeti, biztosan. Kívánom, hogy Rád találjon minden, amit szeretnél, és napfényes, madárdalos, széles ösvényt: csodálatos utazást az erdőn át!
Sok szeretettel: R.
Ildikó üzeni:
Kedves Yin ! kellemes időtöltést.
Smile üzeni:
Szia Drágám
Örülök....!!!!És remekül vagyok,mert jobban működik
mint azt gondoltam.
Tudod az első mostanában ( kb 2év )a türelem volt,amit a Jó Isten tanított nekem.Remélem most már elégedett velem.
Jelenleg a bátorság van 'porondon' Gyakorlom.....
Te pedig ne aggódj ( Don't worry,be happy.....! )mert minden letisztulást 'káosz' előz meg,pontosan az útkeresés miatt.Tapasztaltam.Jó,hogy már múlt.Na,látod akkor kell a türelem.ÁMEN.
Ha Isten veled,kicsoda ellened ?
Végtelen öleléssel......
Smile üzeni:
Szia Drága
Már egy ideje látom,hogy szépen alakulnak a dolgaid...!2009 a TE ÉVED is !!!!!! ÁMEN.
Péter Anita üzeni:
Minden álmod teljesüljön!
:-)
Ildikó üzeni:
Kedves Yin ! Azért szeretem használni az euró szót mert az én szememben egységet és határnélküliséget jelent igazi szabadságot .Sok sikert továbra is.
Ildikó üzeni:
Kedves Yin ! Minden megoldódik és euróeső fog érni .Bízz magadba és minden sikerül.
Ildikó üzeni:
kedves Yin ! Igazán nem akartalak átkeresztelni de annyira érdekel minden ezzel kapcsolatban .Azt kívánom neked hogy az "arany ösvény" mindig ragyogjon előtted és magánpraxisod sikeres legyen .
Ildikó üzeni:
kedves Yin ! Igazán nem akartalak átkeresztelni de annyira érdekel minden ezzel kapcsolatban .Azt kívánom neked hogy az "arany ösvény" mindig ragyogjon előtted és magánpraxisod sikeres legyen .
Ildikó üzeni:
kedves Yin ! Igazán nem akartalak átkeresztelni de annyira érdekel minden ezzel kapcsolatban .Azt kívánom neked hogy az "arany ösvény" mindig ragyogjon előtted és magánpraxisod sikeres legyen .
Ildikó üzeni:
kedves DAO Jin! csodálatos dolog lehet összeegyeztetni a közgazdaságtant a szellemiséggel ez jó lecke nekem .Hát igen ez a mesés kelet mindig meglep valamivel.
Ildikó üzeni:
kedves DAO Jin! csodálatos dolog lehet összeegyeztetni a közgazdaságtant a szellemiséggel ez jó lecke nekem .Hát igen ez a mesés kelet mindig meglep valamivel.
Ildikó üzeni:
Kedves Dao Yin ! Misztikus neved van számomra de terveid alapján olyan vagy mint itt mindnyájan .Sok sikert terveidhez.
Smile üzeni:
Hallelúja....
Smile üzeni:
Drága DaoYin
Sokat segítessz,úgy,hogy nem is tudod....Amikor problémák vettek körül,hited nem hagyott el.Írtad és írtad magadnak a biztató terveket.Örülök,hogy most eszembe jutottál,hogy elmondjam mennyire tisztellek ezért.És hidd el kitartásodat és türelmedet értékelik az égiek.Egyre magasabb rezgésszinten egyre sikeresebb és boldogabb leszel.
Hajrá,hajrá...!!!!!!
Ildikó üzeni:
Kedves DAoYin ! Vállalkozásodhoz sok sikert hisz tudod hogy a világegyetem bősége kiapadhatatlan amiből mindannyian részesülünk.
Csaba üzeni:
Szia!
Köszönöm az észrevételt, igazad van!
Kívánom hogy minden terved sikerüljön:D!
Csillus üzeni:
Kedves DaoYin!
Valóban menni fog!Nagyszerű tervek mellett már ott a pipa!A többi is sikerülni fog! Én azt tapasztaltam, hogy a türelem valóban nagyon fontos! Hisz a hit és a türelem kéz a kézben járnak. Szerintem ha valami nem egészen úgy alakul ahogy tervezzük, annak mindig oka van. Az Uni egy jobb megoldást talál számodra, de a végeredmény a vágyad megnyilvánulása lesz.Hidd el sikerül! Az Uni szeret és mindig jót akar neked akár csak az igaz barátaid! Menni fog, biztos! Sok pipát és szép napokat neked! Csillus
Csillus üzeni:
Kedves DaoYin!
nagyszerű ember lehetsz! Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar minden terved sikerül! Csillus
DaoYin üzeni:
Küldjek egy kis biztatást? :)
Hajrá DaoYin! Menni fog! :))