„Választásom szerint elengedek minden előzetes képet arról, hogyan fog az álmom megvalósulni.”
„Ha az álmodat átülteted a valóságba, ne hidd, hogy tudni fogod, miként valósul meg. Sok álmod kezdetben megvalósíthatatlannak fog tetszeni. Ha megadod magad ennek a gondolatnak, akkor álmaid mindaddig megvalósíthatatlanok maradnak, amíg ebben hiszel. Rájössz, hogy ha nem tudod, miként történik mindez, az mindössze értelmezési korlát, és nem az Univerzum hatalmának határa. Nem kell tudnod arról, miként válik lehetségessé álmod megvalósulása. Csak hidd el, hogy lehetséges. Azaz, tanuld meg nem korlátozni a lelked kreatív teremtő hatalmát.”
„Ha arra gondolsz, hogy tudnod kell a „hogyant”, azt a gondolatot erősíted, hogy az álmod csak egy bizonyos módon válhat valósággá. Ha ezt hiszed, súlyosan korlátozod azokat a lehetőségeket, amelyek által a lelked képes lehet az álmodat megvalósítani. Koncentrálj az álmodra és érezd meg, ahogyan valósággá lesz. Ne gondolkodj azon, miként történik mindez. A képzelet segítségével tapasztald meg annak az örömét, hogy megéled az álmodat. Higgy benne, hogy ez lehetséges. Így magadhoz vonzod.”
“A lelki béke abból származik, ha megértjük és elfogadjuk, hogy kevesen látják pont olyannak a világot, mint amilyennek mi.”
(Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)
“Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.”
HAJRÁ A ZÖLD PIPÁKKAL!!!
Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd. Ha te tudod, hogy milyen sok kincsed van, amit megoszthatsz a többiekkel, ha te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más, ha te szereted és tiszteled magad, ha alázatos vagy magaddal, ha elmerülsz saját létezésed csodálatába, erődbe, bátorságodba –akkor tudsz szeretni és szeretve lenni. E nélkül csak szükségletet pótolsz, csak a magány elöli menekülést hívod majd szeretetnek.
SZERETETTEL:
D.L.
Merj szeretni és szeretve lenni! Ne törődj semmivel! Merülj el benne, amikor teheted, mert minden pillanattal, amikor védekezel ellene a saját létezésedből veszed el ezeket a pillanatokat! Merd kimondani, mert ahogyan neked szükséged van erre a csodálatos szóra, úgy a másiknak is. Ne törődj vele, hogyan reagál rá. Ne törődj vele, ha először megrémül. Csak szeress!
CSAK MOST LÁTOM,HOGY ÍRTÁL.NEM JELEZTE KI A RENDSZER.
Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd. Ha te tudod, hogy milyen sok kincsed van, amit megoszthatsz a többiekkel, ha te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más, ha te szereted és tiszteled magad, ha alázatos vagy magaddal, ha elmerülsz saját létezésed csodálatába, erődbe, bátorságodba –akkor tudsz szeretni és szeretve lenni. E nélkül csak szükségletet pótolsz, csak a magány előli menekülést hívod majd szeretetnek.
Nagyon köszönöm ezt az értékes bejegyzést!
Valahogy mindig is tudtam,hogy az soha sem lehet gazdag,akinek szegénységre beállított gondolatvilága van...Ez itt a lényeg.Érzelmet vinni a kívánságokba és teljes szívvel hinni bennük!
Kívánom,hogy Neked is sikerüljön!
Csodákkal teli évet kívánok szeretettel!
Napraforgó
SZIA!
BÉKÉS,BOLDOG,ÁLDOTT ÚJ ÉVET!
“A bőség a világegyetem természetes törvénye. A természet mindenütt szinte pazarlóan nagyvonalú, körös-körül bőség uralkodik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy sokan nem részesülnek ebből a gazdagságból, mert nem ismerik a belső teljesítőképességüket, vagy legalábbis nem használják ki azt optimálisan.
A gazdagság nem újraelosztás, hanem tudat kérdése. Ha a világ minden pénzét összegyűjtenénk és kiosztanánk az emberek milliárdjai között, viszonylag rövid időn belül a gazdagok újra gazdagok, a szegények ismét szegények lennének. A gazdagságot önmagunkban kell felfedeznünk és arra kell kérnünk, hogy terjedjen át az életkörülményeinkre is.”
(Kurt Tepperwein)
Kívánok Neked... mosolyokat, amikor bánatos vagy,
Szivárványt, hogy a felhőkben járhass, nevetést, ami ajkadat símogatja
Gyengéd ölelést, amikor a lelked elhagyatott,
Barátokat, akik felvidítanak, szépséget szemeid sokat lássanak,
Önbizalmat, ha kétségek gyötörnek, hitet, melyben teljes az élet,
Bátorságot, hogy megismerd magad, türelmet, hogy a világot elfogadd...
Legyen nagyon-nagyon szép napod és kívánok sok-sok szeretetet, hogy megoszthasd másokkal) Veled vagyok: Mosoly)Áldott napokat Neked)
Színekről, pillangókról
Oly nehéz mesélni…
A fájdalom más
Az mindenki sajátja…
De a mosolygás
Oly édes tüneményként
Száguld bele a világba.
Felbukkan s eltűnik,
Bújócskázik, mint gyermek
S ha valaki elbotlik
Az sem szeg határt a kedvnek.
Csillagként létezik,
S üstökösként hullna porba,
Ha földre érkezéskor
Milljon felé nem gurulna.
Betéved a dívány mögé,
Megbújik a sarokban,
S ha túl sötétté válik minden
Előbújik nyomban.
Nem lesz féktelen,
Nem kacag az éjbe,
De reményként tündököl,
Hogy ne zuhanj a mélybe.
Sok szeretettel küldöm Neked, légy áldott és boldog mindennap, én Veled vagyok: Mosoly
A mosoly értéke
“Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni.
….
Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!
Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel, ez a második szabály: Mosolyogj!”
Amikor....
Amikor párnádra hajtod fejed,
Amikor behunyod két csillagszemed,
Amikor gondodat a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz, én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed,
Amikor gondolatoddal egyedül maradsz végleg,
Amikor nincs más, vezetlek Téged.
Amikor sírnál, de elfogyott a könnyed,
Amikor érzed, a szavak is ölnek,
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell, én gyújtok majd Néked.
Amikor könnyed patakként árad,
Amikor néha vendég a bánat,
Amikor felhők gyűltek a szemedbe,
Amikor sírsz, gondolj rám nevetve.
Amikor fáj, hagyd hogy fájjon,
Amikor bánt, hagyd hogy bántson.
Amikor eljön ismét a boldogság,
Akkor jusson eszedbe e barátság!

OLYAN NINCS,HOGY ELŐBB JÓLALAKULNAK A KÖRÜLMÉNYEK, ÉS MAJD AZTÁN JÓL ÉRZED MAGAD.
CSAK OLYAN VAN, HOGY ELŐBB JÓL ÉRZED MAGAD,AZTÁN A KÖRÜLMÉNYEK IS JOBBÁ VÁLNAK.
EZ AZT JELENTI, HOGY OTT,AHOL ÉPPEN MOST TARTASZ,MEG KELL TALÁLNOD A MÓDJÁT ANNAK,HOGY JÓL, DE LEGALÁBBIS JOBBAN ÉREZD MAGAD.
AKI JÓL ÉRZI MAGÁT,AZZAL A JÓ DOLGOK TÖRTÉNNEK A JÖVŐBEN,AKI NEM,AZZAL NEM.ILYEN EGYSZERŰ!
VONZÓ VERA
NEKEM NAGYON TETSZIK EZ AZ IDÉZET.REMÉLEM NEKED IS FOG!
Egy kis felüdülés a hétköznapokban mindenkinek jól jön. Nézzétek meg az Isten hozott az Isten háta mögött című francia filmet. A Vörösmaty moziban adják az üllői úton meg a Művészben is. Olyan bájos és üdítő, utána csak mosolyogni lehet, s az mindenkinek jól jön, kívül és belül is. Szép nyári napokat mindenkinek!
Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt..
Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer
a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a
kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa
szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő
részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a
fiút..
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól
a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak
kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig
mellettük volt a nehéz időkben.
Az élet ajándék.
Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak
beszélni.
Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit
enni.
Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik
Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk.
Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el
a másvilágra.
Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezessél, gondolj
azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék.
És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a
munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat.
És amikor gyötrő gondolatok rossz kedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és
gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.
Sikerül - varázsszó mindannyiunknak.Egy alkalommal, miközben csendben voltam, nagyon csendben, s figyeltem magamat: aki tehetetlen, az mozduljon, aki hirtelen az nyugodjon - ezt gyakoroltam, miközben a sikerül szón jártak a gondolataim. Ki akartam menni Nagymarosra lóherézni.. Már a troli megállóban álltam, amikor eszembe jutott, hogy otthon hagytam valamit. Gondoltam visszamegyek. Igen ám, de így kevesebb esélyem maradt, hogy elérjem a zónázó vonatot. Mégis hazamentem és amikor újra a troli megállóban álltam, láttam nagyon kevés időm maradt. Arra gondoltam sikerül. Mondogattam magamban, kétely nélkül, s azt gondoltam, így tudtam kétely nélkülivé tenni a sikerül szót, hogy még elérhetem, ha üres pénztárak lesznek. Ki is értem, s mindenütt rengeteg ember állt. Beálltam a sorba mégis, s azt gondoltam, jó lett volna elérni, de így alakult,megyek a következővel (1 óra múlva). S ekkor, amikor kiürültem, érdekes dolog történt. A hátam mögül valahonnan hozzám lépett egy vasutas, és azt mondta, ő is tud jegyet adni. Nekem adott először, s így elértem a vonatot, még maradt 5 percem ücsörögni az indulásig. Nagymaros várt a lóheréivel. Jót sétáltam, és tanultam magamról. Az idő nem volt szép, jött a vihar. Éppen elértem a vissza induló vonatot. Ha az 1 órával későbbit érem el, nem tudtam volna sétálni. Az élet így akarta. Csak bízd rám magad, semmi kapaszkodás, semmi ragaszkodás, s semmi ellenkezője. Maradj a középpontodban. Bízz az Univerzumba, bízz önmagadban, szeresd az életet. Az Univerzum, az Isten nem ismer nemeket. Az csak Igenből áll. Az Isten igen. Ott örülj, ahol vagy éppen vagy, ott sugározz, az legyél, azt tegyél, ami vagy. S akkor felszabadulsz a gátlások alól és boldog leszel. Ebben az állapotban teremtővé válunk. : )

terveink megvalósításához pár gondolat:
Bizalom van bennem. Hiszek az események, körülmények kedvező alakulásában.
A bizalmam azt jelenti, hogy a jövő felé irányuló érzéseim, érzelmeim pozitívak, hiszem, remélem a kedvező alakulást.
Hit meggyőződés arról, hogy valami esemény, állapot bekövetkezik.
Az én hitem, hogy megvalósul a rendelésem.
Remény lelki tevékenység, várakozó állapot, amelyben bizalom, több-kevesebb hit nyilvánul meg aziránt, aminek a megvalósulását szeretnénk.
Az én reményem: várakozó állapotban vagyok, amelyben 100%-os hit ( megvalósul a rendelésem) és bizalom van a megvalósulást illetően.
(hiszek az események, körülmények kedvező alakulásában)
Én kértem és kaptam '97.04.11. (költészet napja)jelentős dátum az életemben. Akkor még nem akartam elhinni, hogy mi ez..., de az évek és az események megmutatták, hogy milyen útra léptem...
Ma már tudom, sokat kaptam ezen a napon, ezért 11-én én szeretnék sokat adni abból másoknak, amim van.Ez pedig a HÁLA érzése. Örüljetek velem azon a napon, mert tudom, hogy van esély, és tudom, hogy van még annál is TÖBB, amit mindannyian MEGÉRDEMLÜNK....
BBB
"Az élet kincse
Engedd felfakadni az életet
ott, ahol van,
ott, ahol énekel,
ott, ahol harcol...
Megtalálni az élet örömét
a kis gesztusokban, amelyek
látszólag nem fontosak."
"Higgyetek nekem, az életet egy barátnak tekintsétek,
és engedjétek őt élni, ez minden!"- ezeket most olvastam, az elengedés-befogadás jut róla eszembe. Mindent bele élvezzük az ÉLETET!
Thaiföld a mosolyok országa. Tőlük vettem az ötletet, hogy küldjek mindenkinek belőle. Thai-mosoly a hét minden napjára, minden percére mindenkinek. Ez emeli a rezgéseinket. Jó mosolygást mindenkinek! : )
Kedves Barátaim,
fura de ebben a helyzetben is lehet ezt a szót használni, hiszen jót akarunk egymásnak, a legtöbbet hozzuk ki magunkból és egymásból.Barátok vagyunk egy szinten. Jó érzés arra gondolni, hogy 'ismeretlenek' valahol ugyanúgy dolgoznak önmagukon, hogy másoknak is adhassanak, ezért amikor megrekedni 'látszik'a teremtésünk, csak egymásra kell gondolnunk, hogy valahol valakik bíznak bennem, és én is bízok bennük. Ezért aztán megyek tovább az általuk is sugallt úton, mert nekik is így teszek jót. Körforgásban vagyunk. Ma így gondoltam rátok, és köszönöm az energiát, amit így kaptam.
M.
Mint a felhőkön átszűrődő napsugarak, úgy áradjon ránk is a Szerelem, amely betölti testünket-lelkünket. Sugározzuk a fényt szemünkből, és emelkedjünk egy másik tudatszintre. Ezzel a csodálatos érzéssel alakítsuk azt, amik vagyunk.Vigyázzunk rá és áldjuk meg az érzést, mert általa boldogabbak vagyunk. Csodálatos tavaszt teremtsünk, virágosat, színeset, élményekben gazdagot.Tegyük fel a legfontosabb kérdéseket magunknak, majd tudatosan, bátran haladjunk a vágyaink beteljesülése felé, ez mindennek az értelme. Tudatosítsuk önmagunkat, s a környezetünket is. Ott a biztonság... Szerelem-vágyak beteljesülése-biztonság, kívánom mindenkinek! : ) : ) : )
Egész héten vidáman és örömmel várjuk a megvalósulást.Előbb mintsem azt bárki is gondolhatná, megérkeznek, amiket kértünk. Vidámság és jókedv, játékosság és lazaság.Ez a mágnes!Ügyesek vagyunk!!!!!!!!!!!!!
Van egy kislány, aki úgy mosolyog, hogy csak úgy bámul, aki látja.Az jut az ember eszébe - mi történik, mi van?!, mi ez az energia? A Didergő király című mesét juttatja az ember eszébe. Önfeledten képes örülni a környezetének, lelkesedik azért, ami érdekli. Előre örül az élménynek. Pozitív. Ritka a gyerekek közt is ilyet látni. Például amikor először ment úszni, a boldogságtól vibrált, annyira várta, csiripelt. Előre készített ajándékot az úszást oktató néninek. Bizalommal volt az 'ismeretlen' felé. Majd amikor megjött érte, s társaiért az oktató,egy pillanat alatt odapenderült elé, beszélt hozzá, aki a szemét se tudta levenni róla. Vibrált minden.Én ott álltam és néztem. Éreztem a teremtést. Csak néztem és jó volt. Semmi egyéb, mint JÓ, maga a Természetes: belülről fakadó öröm, feltétel nélküli bizalom, elvárás, teljes önátadás az élménynek, az életnek.
Sokszor gondolok a tőle kapott élményeimre. Például azokra is, amikor szomorú, azokat is megéli önfeledten. Hálás vagyok érte. Bizalmat tanít a környezetének, bizalmat az életben. Én látom az arcát, ahogy mosolyog, s ebből küldök mindenkinek egy csokorral a tervek megvalósításához. Csodálatos így örülni. Kívánom neked ezt az élményt.Képes vagy rá, képesek vagyunk rá mindannyian. Ezzel lehet Teremteni....
12-e egy újabb csodálatos nap, tőlünk függ, hogy sokszorozzuk-e a pozitív energiáinkat. További sikereket kívánok,és küldök mindenkinek egy kis négylevelűt a nevem mellett, hozzon szerencsét a mindennapokban! Én több százat találtam már. Sokat tanultam tőlük....
Hozzon az ég örömökből végtelent
, szeretetből önzetlent,
sikerekből amennyit csak lehet,
így kívánok boldog és áldott ünnepeket
es Boldog Uj Evet Neked!
szeretettel; Zsoka
Minden sikerül! Ez biztos, hiszen már megfogalmaztad! Légy boldog és szabad és független kiegyensúlyozott és magabiztos! Az írásod alapján az is vagy!:)
Szia Napraforgó! Jó úton haladsz vágyaid eléréséhez. Ahhoz, hogy megvalósuljanak az álmaink elő elkell képzelni, átélni, megtapintani minél gyakrabban, utána már be is vonzottad a gondolataidat. Nekem van néhány ismerősöm, aki nem hisz a TITOK-ban és sajnos bevonzotta a betegségeket. Segítenék rajtuk, de nem mindenkin lehet, csak azon tudunk segíteni aki elfogadja a segítséget. Sok sikert a vágyaid megteremtéséhez.
Üdv.: Melinda***
Kedves Napraforgo!
Terveid minden bizonnyal valora valnak hiszen hiszel benne.2008 a mi szamunkra is fordulopont.Kaptunk valamit a kezunkbe ami szo szerint felforgatja a betegsegugyet es nemsokara igazi egeszsegugyrol beszelhetunk majd.Ket uj vilagszabadalom bevezetesen dolgozunk en es a csapatom.Mar sok ember elmondhatja hogy birtokaban van a kulcsnak ami megoldja az eletet mindenfele szempontbol.Egy beszelgetest azt hiszem meger.Ha erdekel irj!
Addig is szep napot.
Udv:Csilla
wellercs@freemail.hu
talán te is hasonló cipőben jársz?
2006 novemberében 20 napra kibékültünk,és mikor az anyós megtudta,eljátszotta a halálát, és egyik percről a másikra már nem volt megint párom.
elfelejtettem megjegyezni, hogy hozzászólásaim "agykontroll"osak, illetve az NLP egyes szabályait, meg a Michael Loisier: Így müüködtesd a vonzás törvényét könyvében találhatókon alapszanak... remélem, örömmel fogadod ööket!
köszi, Napraforgó, az értékelést és bátorítást!!!most olvasom a te treveidet, lenne egy pár "hatékonyítosító" tanácsom: 1. fogalmazz pozitívan, pl: anyagilag független vagyok (a megoldódnak a gondjaim.... elööször bevonzza a gondokat, aztán..., miért ne egyenesen a végeredményre összpontosítani?); 2. a "törlesztés" sem hangzik egyértelmüüen pozitívan. próbáld meg: az autó teljesen / egészében az enyém / mienk, 3. "megtalálom" és "elköltözöm" helyett: ideális társammal élek együtt (vagy valami ilyesmi) és szuper házikóban lakom / lakunk... a szavakat is kóstolgatni kell, sa szép az az egészben, hogy mindig újra lehet fogalmazni. Sok sikert! puszi, madárka
Szia apraforgó! Pesze megtaláltam, és már 2 hónapja boldogan tevékenykedem benne. Ez tényleg mindent felülmúl! :)))Ha érdekel,: balcsiparti@gmail.com
A Te teved is valóra válik! Hamarosan megtalálod a számodra minden szempontból ideális társat. És az anyagi gondjaid? Naná, hogy megoldódnak! Én már azt is látom hogy mikor! :)))
Szia Napraforgó! Elsősorban kitartást, azon kívül pedig jó egészséget kívánok Neked, hogy a terveidet megvalósíthasd! Köszönöm én is a kedves, bíztató szavaidat! Szeretettel: Hajni
Kedves vagy mint a neved! Ideális társad már útban van feléd. Anyagi segítséged is hamarosan eléd toppan. Hamarabb mint gondolnád. Nagyon sok sikert kívánok Neked!
Köszönöm a biztatást Napraforgó!Nagyon aranyos vagy!Még sokat kell gyakorolnom, hogy tudjam alkamazni azokat a bizonyos törvényeket. Sőt el is kell olvasnom újra meg újra. Még kezdő vagyok nagyon.Sok sikert kívánok neked is a terveidhez! Marcsi
Mindenképp!:))Addigra te, kedves napraforgó megtalálod álmaid párját, és beköltöztök gyönyörű családi házatokba!Addigra mi is szépen berendezkedünk új otthonunkba!Várunk titeket szeretettel!!:)))
Szia!
Köszönöm, Neked a bíztatást:) A baj, csak az, hogy én is tudom ezeket a dolgokat,használom is őket, de amikor sorban kapom a "pofonokat", akkor elég nehéz pozitívnak maradni. Tudom a földről fel kell állni. Na, de ennyiszer?
Kívánom Neked, hogy váljanak valóra a terveid!!
Szia! : Picur
Köszönöm, ez az üzenet igazán feldobta a napomat, most épp pont olyan hangulatban voltam amikor kicsit lecsökkent a lelkesedés, de Te visszaállítottad a megfelelő szintre!
Köszönöm:-)
köszönöm a jókívánságokat :) kívánok neked is minden jót :) Főleg a házat: ha szép viálgos összeszedet helyen élsz az életed is összeszedett és nem lesznek problémáid ;)
Szia Kedves Napraforgó!
Még annyit,hogy az hogy pont tegnap kezdted a teremtést,ez jel szerintem!Minden vágyad meg valósul,nem is lehet másképpen!
Amire energia összpontosul,az valósággá válik!
A gondolatok dolgokká válnak!!!!!!!!!!!!!!!
Sok-sok sikert!
Ildikó
Kedves Napraforgó!/Egyik kedves növényem:)/
Köszönöm Neked a biztatást!Én is kívánom Neked a szuoer házikót,az ideális társat,és rentgeteg pénzt,hogy szabadon,terhek nélkül éld az életedet!!!
Le írom az e-mil címemet,ha gondolod írj,és küldök pár hasznos,és jó dolgot a vonzással kapcsolatban.Nekem segít,hátha Neked is fog:)
vildiko4@freemail.hu
szeretettel:Ildikó
Szia Napraforgó!Köszönöm a biztatást,mindig nagy örömmel veszem a biztató szókat.Én arra biztatlak, légy bátor, higgyél, merd megfogalmazni vágyaidat! Számodra már minden létezik a valóságban most és folyamatosan valóra is vállik az életedben.Szeretettel küldi az üzenetet: Totyo
Kedves "Napraforgó"! :-)
Tudd és érezd,hogy minden megvalósul amit csak szeretnél IGAZÁN! Amit el tudsz képzelni úgy mint ami már a tied akkor az már a Tied is!!Sok sikert!
Aranyos a név! :-)Szeretettel:Tünde
Küldj egy kis biztatást!
AAA üzeni:

regina04 üzeni:
Szia Napraforgó!
Álmaid váljanak valóra!
Üdv:regina04
Dance Lady üzeni:
Szia!
“A lelki béke abból származik, ha megértjük és elfogadjuk, hogy kevesen látják pont olyannak a világot, mint amilyennek mi.”
(Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)
Szeretettel:
D.L.
Dance Lady üzeni:
“Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.”
(John Wesley)
Szeretettel:
D:)L:)
Dance Lady üzeni:
SZIA!
HAJRÁ A ZÖLD PIPÁKKAL!!!
Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd. Ha te tudod, hogy milyen sok kincsed van, amit megoszthatsz a többiekkel, ha te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más, ha te szereted és tiszteled magad, ha alázatos vagy magaddal, ha elmerülsz saját létezésed csodálatába, erődbe, bátorságodba –akkor tudsz szeretni és szeretve lenni. E nélkül csak szükségletet pótolsz, csak a magány elöli menekülést hívod majd szeretetnek.
SZERETETTEL:
D.L.
Dance Lady üzeni:
Merj szeretni és szeretve lenni! Ne törődj semmivel! Merülj el benne, amikor teheted, mert minden pillanattal, amikor védekezel ellene a saját létezésedből veszed el ezeket a pillanatokat! Merd kimondani, mert ahogyan neked szükséged van erre a csodálatos szóra, úgy a másiknak is. Ne törődj vele, hogyan reagál rá. Ne törődj vele, ha először megrémül. Csak szeress!
Dance Lady üzeni:
SZIA NAPRAFORGÓ!
CSAK MOST LÁTOM,HOGY ÍRTÁL.NEM JELEZTE KI A RENDSZER.
Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd. Ha te tudod, hogy milyen sok kincsed van, amit megoszthatsz a többiekkel, ha te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más, ha te szereted és tiszteled magad, ha alázatos vagy magaddal, ha elmerülsz saját létezésed csodálatába, erődbe, bátorságodba –akkor tudsz szeretni és szeretve lenni. E nélkül csak szükségletet pótolsz, csak a magány előli menekülést hívod majd szeretetnek.
SZERETETTEL:
D.L.
napraforgó üzeni:
Nagyon köszönöm ezt az értékes bejegyzést!
Valahogy mindig is tudtam,hogy az soha sem lehet gazdag,akinek szegénységre beállított gondolatvilága van...Ez itt a lényeg.Érzelmet vinni a kívánságokba és teljes szívvel hinni bennük!
Kívánom,hogy Neked is sikerüljön!
Csodákkal teli évet kívánok szeretettel!
Napraforgó
Dance Lady üzeni:
SZIA!
BÉKÉS,BOLDOG,ÁLDOTT ÚJ ÉVET!
“A bőség a világegyetem természetes törvénye. A természet mindenütt szinte pazarlóan nagyvonalú, körös-körül bőség uralkodik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy sokan nem részesülnek ebből a gazdagságból, mert nem ismerik a belső teljesítőképességüket, vagy legalábbis nem használják ki azt optimálisan.
A gazdagság nem újraelosztás, hanem tudat kérdése. Ha a világ minden pénzét összegyűjtenénk és kiosztanánk az emberek milliárdjai között, viszonylag rövid időn belül a gazdagok újra gazdagok, a szegények ismét szegények lennének. A gazdagságot önmagunkban kell felfedeznünk és arra kell kérnünk, hogy terjedjen át az életkörülményeinkre is.”
(Kurt Tepperwein)
SZERETETTEL:
D.L.
Mosoly üzeni:
Kívánok Neked... mosolyokat, amikor bánatos vagy,
Szivárványt, hogy a felhőkben járhass, nevetést, ami ajkadat símogatja
Gyengéd ölelést, amikor a lelked elhagyatott,
Barátokat, akik felvidítanak, szépséget szemeid sokat lássanak,
Önbizalmat, ha kétségek gyötörnek, hitet, melyben teljes az élet,
Bátorságot, hogy megismerd magad, türelmet, hogy a világot elfogadd...
Legyen nagyon-nagyon szép napod és kívánok sok-sok szeretetet, hogy megoszthasd másokkal) Veled vagyok: Mosoly)Áldott napokat Neked)
Mosoly üzeni:
Színekről, pillangókról
Oly nehéz mesélni…
A fájdalom más
Az mindenki sajátja…
De a mosolygás
Oly édes tüneményként
Száguld bele a világba.
Felbukkan s eltűnik,
Bújócskázik, mint gyermek
S ha valaki elbotlik
Az sem szeg határt a kedvnek.
Csillagként létezik,
S üstökösként hullna porba,
Ha földre érkezéskor
Milljon felé nem gurulna.
Betéved a dívány mögé,
Megbújik a sarokban,
S ha túl sötétté válik minden
Előbújik nyomban.
Nem lesz féktelen,
Nem kacag az éjbe,
De reményként tündököl,
Hogy ne zuhanj a mélybe.
Sok szeretettel küldöm Neked, légy áldott és boldog mindennap, én Veled vagyok: Mosoly
Dance Lady üzeni:
A mosoly értéke
“Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni.
….
Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!
Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel, ez a második szabály: Mosolyogj!”
kamamá üzeni:
A kis zöld pipák téged erősítenek, majd később téged igazolnak. Pipálj hát bátran.
Tudod tégy úgy mintha....
Mosoly üzeni:
Amikor....
Amikor párnádra hajtod fejed,
Amikor behunyod két csillagszemed,
Amikor gondodat a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz, én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed,
Amikor gondolatoddal egyedül maradsz végleg,
Amikor nincs más, vezetlek Téged.
Amikor sírnál, de elfogyott a könnyed,
Amikor érzed, a szavak is ölnek,
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell, én gyújtok majd Néked.
Amikor könnyed patakként árad,
Amikor néha vendég a bánat,
Amikor felhők gyűltek a szemedbe,
Amikor sírsz, gondolj rám nevetve.
Amikor fáj, hagyd hogy fájjon,
Amikor bánt, hagyd hogy bántson.
Amikor eljön ismét a boldogság,
Akkor jusson eszedbe e barátság!
Sok szeretettel küldöm Neked, légy áldott és boldog mindennap, én Veled vagyok: Mosoly
Keri üzeni:
Szia Napraforgó ! Köszönöm a kedvességed, jól esett! Sok sikert és szépen megvalósuló terveket kívánok neked ! :) Üdv .KEri
Coryn üzeni:
Spirituális érdeklődésű személy jelentkezik Nálad... :)
üzeni:
Csodás autód van,gyönyörű kertes házban élsz,anyagilag teljesen független vagy és nagyon boldogan élsz azzal aki nagyon szeret!Csak így tovább!
Dance Lady üzeni:
OLYAN NINCS,HOGY ELŐBB JÓLALAKULNAK A KÖRÜLMÉNYEK, ÉS MAJD AZTÁN JÓL ÉRZED MAGAD.
CSAK OLYAN VAN, HOGY ELŐBB JÓL ÉRZED MAGAD,AZTÁN A KÖRÜLMÉNYEK IS JOBBÁ VÁLNAK.
EZ AZT JELENTI, HOGY OTT,AHOL ÉPPEN MOST TARTASZ,MEG KELL TALÁLNOD A MÓDJÁT ANNAK,HOGY JÓL, DE LEGALÁBBIS JOBBAN ÉREZD MAGAD.
AKI JÓL ÉRZI MAGÁT,AZZAL A JÓ DOLGOK TÖRTÉNNEK A JÖVŐBEN,AKI NEM,AZZAL NEM.ILYEN EGYSZERŰ!
VONZÓ VERA
NEKEM NAGYON TETSZIK EZ AZ IDÉZET.REMÉLEM NEKED IS FOG!
mária üzeni:
Egy kis felüdülés a hétköznapokban mindenkinek jól jön. Nézzétek meg az Isten hozott az Isten háta mögött című francia filmet. A Vörösmaty moziban adják az üllői úton meg a Művészben is. Olyan bájos és üdítő, utána csak mosolyogni lehet, s az mindenkinek jól jön, kívül és belül is. Szép nyári napokat mindenkinek!
mária üzeni:
A vak leány
Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt..
Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer
a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a
kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa
szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő
részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a
fiút..
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól
a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak
kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig
mellettük volt a nehéz időkben.
Az élet ajándék.
Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak
beszélni.
Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit
enni.
Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik
Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk.
Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el
a másvilágra.
Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezessél, gondolj
azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék.
És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a
munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat.
És amikor gyötrő gondolatok rossz kedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és
gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.
mária üzeni:
Sikerül - varázsszó mindannyiunknak.Egy alkalommal, miközben csendben voltam, nagyon csendben, s figyeltem magamat: aki tehetetlen, az mozduljon, aki hirtelen az nyugodjon - ezt gyakoroltam, miközben a sikerül szón jártak a gondolataim. Ki akartam menni Nagymarosra lóherézni.. Már a troli megállóban álltam, amikor eszembe jutott, hogy otthon hagytam valamit. Gondoltam visszamegyek. Igen ám, de így kevesebb esélyem maradt, hogy elérjem a zónázó vonatot. Mégis hazamentem és amikor újra a troli megállóban álltam, láttam nagyon kevés időm maradt. Arra gondoltam sikerül. Mondogattam magamban, kétely nélkül, s azt gondoltam, így tudtam kétely nélkülivé tenni a sikerül szót, hogy még elérhetem, ha üres pénztárak lesznek. Ki is értem, s mindenütt rengeteg ember állt. Beálltam a sorba mégis, s azt gondoltam, jó lett volna elérni, de így alakult,megyek a következővel (1 óra múlva). S ekkor, amikor kiürültem, érdekes dolog történt. A hátam mögül valahonnan hozzám lépett egy vasutas, és azt mondta, ő is tud jegyet adni. Nekem adott először, s így elértem a vonatot, még maradt 5 percem ücsörögni az indulásig. Nagymaros várt a lóheréivel. Jót sétáltam, és tanultam magamról. Az idő nem volt szép, jött a vihar. Éppen elértem a vissza induló vonatot. Ha az 1 órával későbbit érem el, nem tudtam volna sétálni. Az élet így akarta. Csak bízd rám magad, semmi kapaszkodás, semmi ragaszkodás, s semmi ellenkezője. Maradj a középpontodban. Bízz az Univerzumba, bízz önmagadban, szeresd az életet. Az Univerzum, az Isten nem ismer nemeket. Az csak Igenből áll. Az Isten igen. Ott örülj, ahol vagy éppen vagy, ott sugározz, az legyél, azt tegyél, ami vagy. S akkor felszabadulsz a gátlások alól és boldog leszel. Ebben az állapotban teremtővé válunk. : )
mária üzeni:
Sikerül - varázsszó mindannyiunknak.Egy alkalommal, miközben csendben voltam, nagyon csendben, s figyeltem magamat: aki tehetetlen, az mozduljon, aki hirtelen az nyugodjon - ezt gyakoroltam, miközben a sikerül szón jártak a gondolataim. Ki akartam menni Nagymarosra lóherézni.. Már a troli megállóban álltam, amikor eszembe jutott, hogy otthon hagytam valamit. Gondoltam visszamegyek. Igen ám, de így kevesebb esélyem maradt, hogy elérjem a zónázó vonatot. Mégis hazamentem és amikor újra a troli megállóban álltam, láttam nagyon kevés időm maradt. Arra gondoltam sikerül. Mondogattam magamban, kétely nélkül, s azt gondoltam, így tudtam kétely nélkülivé tenni a sikerül szót, hogy még elérhetem, ha üres pénztárak lesznek. Ki is értem, s mindenütt rengeteg ember állt. Beálltam a sorba mégis, s azt gondoltam, jó lett volna elérni, de így alakult,megyek a következővel (1 óra múlva). S ekkor, amikor kiürültem, érdekes dolog történt. A hátam mögül valahonnan hozzám lépett egy vasutas, és azt mondta, ő is tud jegyet adni. Nekem adott először, s így elértem a vonatot, még maradt 5 percem ücsörögni az indulásig. Nagymaros várt a lóheréivel. Jót sétáltam, és tanultam magamról. Az idő nem volt szép, jött a vihar. Éppen elértem a vissza induló vonatot. Ha az 1 órával későbbit érem el, nem tudtam volna sétálni. Az élet így akarta. Csak bízd rám magad, semmi kapaszkodás, semmi ragaszkodás, s semmi ellenkezője. Maradj a középpontodban. Bízz az Univerzumba, bízz önmagadban, szeresd az életet. Az Univerzum, az Isten nem ismer nemeket. Az csak Igenből áll. Az Isten igen. Ott örülj, ahol vagy éppen vagy, ott sugározz, az legyél, azt tegyél, ami vagy. S akkor felszabadulsz a gátlások alól és boldog leszel. Ebben az állapotban teremtővé válunk. : )
mária üzeni:
terveink megvalósításához pár gondolat:
Bizalom van bennem. Hiszek az események, körülmények kedvező alakulásában.
A bizalmam azt jelenti, hogy a jövő felé irányuló érzéseim, érzelmeim pozitívak, hiszem, remélem a kedvező alakulást.
Hit meggyőződés arról, hogy valami esemény, állapot bekövetkezik.
Az én hitem, hogy megvalósul a rendelésem.
Remény lelki tevékenység, várakozó állapot, amelyben bizalom, több-kevesebb hit nyilvánul meg aziránt, aminek a megvalósulását szeretnénk.
Az én reményem: várakozó állapotban vagyok, amelyben 100%-os hit ( megvalósul a rendelésem) és bizalom van a megvalósulást illetően.
(hiszek az események, körülmények kedvező alakulásában)
Rebeka Goldwin üzeni:
"Az Angyalok itt röpködnek körülöttem és várják,hogy segíthessenek!"
Hát akkor ne várakoztasd őket, kérj!! :):):)
mária üzeni:
Én kértem és kaptam '97.04.11. (költészet napja)jelentős dátum az életemben. Akkor még nem akartam elhinni, hogy mi ez..., de az évek és az események megmutatták, hogy milyen útra léptem...
Ma már tudom, sokat kaptam ezen a napon, ezért 11-én én szeretnék sokat adni abból másoknak, amim van.Ez pedig a HÁLA érzése. Örüljetek velem azon a napon, mert tudom, hogy van esély, és tudom, hogy van még annál is TÖBB, amit mindannyian MEGÉRDEMLÜNK....
BBB
napraforgó üzeni:
Köszönöm!!!!!!!!!
mária üzeni:
"Az élet kincse
Engedd felfakadni az életet
ott, ahol van,
ott, ahol énekel,
ott, ahol harcol...
Megtalálni az élet örömét
a kis gesztusokban, amelyek
látszólag nem fontosak."
"Higgyetek nekem, az életet egy barátnak tekintsétek,
és engedjétek őt élni, ez minden!"- ezeket most olvastam, az elengedés-befogadás jut róla eszembe. Mindent bele élvezzük az ÉLETET!
mária üzeni:
Thaiföld a mosolyok országa. Tőlük vettem az ötletet, hogy küldjek mindenkinek belőle. Thai-mosoly a hét minden napjára, minden percére mindenkinek. Ez emeli a rezgéseinket. Jó mosolygást mindenkinek! : )
mária üzeni:
Kedves Barátaim,
fura de ebben a helyzetben is lehet ezt a szót használni, hiszen jót akarunk egymásnak, a legtöbbet hozzuk ki magunkból és egymásból.Barátok vagyunk egy szinten. Jó érzés arra gondolni, hogy 'ismeretlenek' valahol ugyanúgy dolgoznak önmagukon, hogy másoknak is adhassanak, ezért amikor megrekedni 'látszik'a teremtésünk, csak egymásra kell gondolnunk, hogy valahol valakik bíznak bennem, és én is bízok bennük. Ezért aztán megyek tovább az általuk is sugallt úton, mert nekik is így teszek jót. Körforgásban vagyunk. Ma így gondoltam rátok, és köszönöm az energiát, amit így kaptam.
M.
mária üzeni:
Mint a felhőkön átszűrődő napsugarak, úgy áradjon ránk is a Szerelem, amely betölti testünket-lelkünket. Sugározzuk a fényt szemünkből, és emelkedjünk egy másik tudatszintre. Ezzel a csodálatos érzéssel alakítsuk azt, amik vagyunk.Vigyázzunk rá és áldjuk meg az érzést, mert általa boldogabbak vagyunk. Csodálatos tavaszt teremtsünk, virágosat, színeset, élményekben gazdagot.Tegyük fel a legfontosabb kérdéseket magunknak, majd tudatosan, bátran haladjunk a vágyaink beteljesülése felé, ez mindennek az értelme. Tudatosítsuk önmagunkat, s a környezetünket is. Ott a biztonság... Szerelem-vágyak beteljesülése-biztonság, kívánom mindenkinek! : ) : ) : )
Smile üzeni:
Drága Napraforgó
Tudod,hogy TE ( Napraforgó )vagy az isteni tökéletessség jelképe.az aranymetszésé ?
mária üzeni:
Egész héten vidáman és örömmel várjuk a megvalósulást.Előbb mintsem azt bárki is gondolhatná, megérkeznek, amiket kértünk. Vidámság és jókedv, játékosság és lazaság.Ez a mágnes!Ügyesek vagyunk!!!!!!!!!!!!!
Angéla üzeni:
szia napraforgó!
köszönöm a bíztatást. a csodák már benne vannak az életedben és egyre többet vonzol, amíg csak akarod! :-)
angéla
öcsi üzeni:
Köszi Napraforgó,úgy legyen!!!!!!!!!!!
Smile üzeni:
Egyszerűen : KÖSZÖNÖM, ha így érzed. Isten áldjon. ÁMEN.
mária üzeni:
Van egy kislány, aki úgy mosolyog, hogy csak úgy bámul, aki látja.Az jut az ember eszébe - mi történik, mi van?!, mi ez az energia? A Didergő király című mesét juttatja az ember eszébe. Önfeledten képes örülni a környezetének, lelkesedik azért, ami érdekli. Előre örül az élménynek. Pozitív. Ritka a gyerekek közt is ilyet látni. Például amikor először ment úszni, a boldogságtól vibrált, annyira várta, csiripelt. Előre készített ajándékot az úszást oktató néninek. Bizalommal volt az 'ismeretlen' felé. Majd amikor megjött érte, s társaiért az oktató,egy pillanat alatt odapenderült elé, beszélt hozzá, aki a szemét se tudta levenni róla. Vibrált minden.Én ott álltam és néztem. Éreztem a teremtést. Csak néztem és jó volt. Semmi egyéb, mint JÓ, maga a Természetes: belülről fakadó öröm, feltétel nélküli bizalom, elvárás, teljes önátadás az élménynek, az életnek.
Sokszor gondolok a tőle kapott élményeimre. Például azokra is, amikor szomorú, azokat is megéli önfeledten. Hálás vagyok érte. Bizalmat tanít a környezetének, bizalmat az életben. Én látom az arcát, ahogy mosolyog, s ebből küldök mindenkinek egy csokorral a tervek megvalósításához. Csodálatos így örülni. Kívánom neked ezt az élményt.Képes vagy rá, képesek vagyunk rá mindannyian. Ezzel lehet Teremteni....
mária üzeni:
12-e egy újabb csodálatos nap, tőlünk függ, hogy sokszorozzuk-e a pozitív energiáinkat. További sikereket kívánok,és küldök mindenkinek egy kis négylevelűt a nevem mellett, hozzon szerencsét a mindennapokban! Én több százat találtam már. Sokat tanultam tőlük....
mária üzeni:
Jó teremtést 11-re! Sikerre viszed...
Zsy üzeni:
Hozzon az ég örömökből végtelent
, szeretetből önzetlent,
sikerekből amennyit csak lehet,
így kívánok boldog és áldott ünnepeket
es Boldog Uj Evet Neked!
szeretettel; Zsoka
Ferenczi Betti üzeni:
Minden sikerül! Ez biztos, hiszen már megfogalmaztad! Légy boldog és szabad és független kiegyensúlyozott és magabiztos! Az írásod alapján az is vagy!:)
Melinda*** üzeni:
Szia Napraforgó! Jó úton haladsz vágyaid eléréséhez. Ahhoz, hogy megvalósuljanak az álmaink elő elkell képzelni, átélni, megtapintani minél gyakrabban, utána már be is vonzottad a gondolataidat. Nekem van néhány ismerősöm, aki nem hisz a TITOK-ban és sajnos bevonzotta a betegségeket. Segítenék rajtuk, de nem mindenkin lehet, csak azon tudunk segíteni aki elfogadja a segítséget. Sok sikert a vágyaid megteremtéséhez.
Üdv.: Melinda***
Liza üzeni:
Szia Napraforgó! Köszönöm a tanácsaidat. Kívánom, hogy minden vágyad váljon valóra Neked is! Liza
Kicsikém üzeni:
Szia Napraforgó! Köszönöm a kedves szavaidat. Nagyon jól esett! Igen azt gondolom, hogy a szeretet ereje határtalan.
Kicsikém
Melinda*** üzeni:
Szia Napraforgó!
Jó úton haladsz célaid megvalósításában. Kívánom, hogy a 2008. év valóban a Tied legyen.
Üdv.: Melinda***
Zsy üzeni:
Hali Napraforgocska!
Szilveszterre pipald ki minden kivansagod!!!
Szoritok neked!
Weller Csilla üzeni:
Kedves Napraforgo!
Terveid minden bizonnyal valora valnak hiszen hiszel benne.2008 a mi szamunkra is fordulopont.Kaptunk valamit a kezunkbe ami szo szerint felforgatja a betegsegugyet es nemsokara igazi egeszsegugyrol beszelhetunk majd.Ket uj vilagszabadalom bevezetesen dolgozunk en es a csapatom.Mar sok ember elmondhatja hogy birtokaban van a kulcsnak ami megoldja az eletet mindenfele szempontbol.Egy beszelgetest azt hiszem meger.Ha erdekel irj!
Addig is szep napot.
Udv:Csilla
wellercs@freemail.hu
zsóka üzeni:
Végtelen boldogság és határtalan szeretet vesz körül! ÖRÜLJ!
NyLinda üzeni:
Napraforgó, bátran használd azt a pipázós funkciót, ugy gondolom jópár dolgonak a tulajdonosa vagy MÁR MOST! :)
madarka üzeni:
nagyon tetszenek a terveid!!! nagyon meggyöözööek!!! AK-s alapon: hinni és kivárni... SOK SIKERT!
imó üzeni:
talán te is hasonló cipőben jársz?
2006 novemberében 20 napra kibékültünk,és mikor az anyós megtudta,eljátszotta a halálát, és egyik percről a másikra már nem volt megint párom.
madarka üzeni:
elfelejtettem megjegyezni, hogy hozzászólásaim "agykontroll"osak, illetve az NLP egyes szabályait, meg a Michael Loisier: Így müüködtesd a vonzás törvényét könyvében találhatókon alapszanak... remélem, örömmel fogadod ööket!
madarka üzeni:
köszi, Napraforgó, az értékelést és bátorítást!!!most olvasom a te treveidet, lenne egy pár "hatékonyítosító" tanácsom: 1. fogalmazz pozitívan, pl: anyagilag független vagyok (a megoldódnak a gondjaim.... elööször bevonzza a gondokat, aztán..., miért ne egyenesen a végeredményre összpontosítani?); 2. a "törlesztés" sem hangzik egyértelmüüen pozitívan. próbáld meg: az autó teljesen / egészében az enyém / mienk, 3. "megtalálom" és "elköltözöm" helyett: ideális társammal élek együtt (vagy valami ilyesmi) és szuper házikóban lakom / lakunk... a szavakat is kóstolgatni kell, sa szép az az egészben, hogy mindig újra lehet fogalmazni. Sok sikert! puszi, madárka
imó üzeni:
szeretetből,ölelésből szeretnék többet! öt éve elváltam,és nem volt váló ok.(anyós)és nem tudom elfelejteni a régit,és ezért nem megy az ismerkedés!
imó üzeni:
aranyos vagy,köszönöm hozzászólásod,és ezzel egy halom + érzést.
neked is minden jót,vagy amit akarsz!
Tenger üzeni:
Köszönöm a bíztatást, Napraforgó!
Kívánom, hogy terveid neked is megvalósuljanak!
Fénybenjáró üzeni:
Szia apraforgó! Pesze megtaláltam, és már 2 hónapja boldogan tevékenykedem benne. Ez tényleg mindent felülmúl! :)))Ha érdekel,: balcsiparti@gmail.com
A Te teved is valóra válik! Hamarosan megtalálod a számodra minden szempontból ideális társat. És az anyagi gondjaid? Naná, hogy megoldódnak! Én már azt is látom hogy mikor! :)))
Monaline üzeni:
Lelki szemeim előtt látom,hogy az összes terv mellett zölden jelenik meg a pipa!:)Sok energiát küldök hozzá:)
Hajnika üzeni:
Szia Napraforgó! Elsősorban kitartást, azon kívül pedig jó egészséget kívánok Neked, hogy a terveidet megvalósíthasd! Köszönöm én is a kedves, bíztató szavaidat! Szeretettel: Hajni
drnona üzeni:
Kedves Napraforgó!
Írj egy e-mailt a naturalpatika@freemail.hu-ra.Elmondom,amire kíváncsi vagy!
nona
Melinda üzeni:
Kedves vagy mint a neved! Ideális társad már útban van feléd. Anyagi segítséged is hamarosan eléd toppan. Hamarabb mint gondolnád. Nagyon sok sikert kívánok Neked!
Marcsi üzeni:
Köszönöm a biztatást Napraforgó!Nagyon aranyos vagy!Még sokat kell gyakorolnom, hogy tudjam alkamazni azokat a bizonyos törvényeket. Sőt el is kell olvasnom újra meg újra. Még kezdő vagyok nagyon.Sok sikert kívánok neked is a terveidhez! Marcsi
Lukács Adrienn üzeni:
Mindenképp!:))Addigra te, kedves napraforgó megtalálod álmaid párját, és beköltöztök gyönyörű családi házatokba!Addigra mi is szépen berendezkedünk új otthonunkba!Várunk titeket szeretettel!!:)))
Picur üzeni:
Szia!
Köszönöm, Neked a bíztatást:) A baj, csak az, hogy én is tudom ezeket a dolgokat,használom is őket, de amikor sorban kapom a "pofonokat", akkor elég nehéz pozitívnak maradni. Tudom a földről fel kell állni. Na, de ennyiszer?
Kívánom Neked, hogy váljanak valóra a terveid!!
Szia! : Picur
Padmee üzeni:
Na, és persze kívánom, hogy Neked is minden terved váljon valóra, és még annál is több;)
Padmee üzeni:
Köszönöm, ez az üzenet igazán feldobta a napomat, most épp pont olyan hangulatban voltam amikor kicsit lecsökkent a lelkesedés, de Te visszaállítottad a megfelelő szintre!
Köszönöm:-)
dan üzeni:
köszönöm a jókívánságokat :) kívánok neked is minden jót :) Főleg a házat: ha szép viálgos összeszedet helyen élsz az életed is összeszedett és nem lesznek problémáid ;)
Varga Ildikó üzeni:
Szia Kedves Napraforgó!
Még annyit,hogy az hogy pont tegnap kezdted a teremtést,ez jel szerintem!Minden vágyad meg valósul,nem is lehet másképpen!
Amire energia összpontosul,az valósággá válik!
A gondolatok dolgokká válnak!!!!!!!!!!!!!!!
Sok-sok sikert!
Ildikó
Varga Ildikó üzeni:
Kedves Napraforgó!/Egyik kedves növényem:)/
Köszönöm Neked a biztatást!Én is kívánom Neked a szuoer házikót,az ideális társat,és rentgeteg pénzt,hogy szabadon,terhek nélkül éld az életedet!!!
Le írom az e-mil címemet,ha gondolod írj,és küldök pár hasznos,és jó dolgot a vonzással kapcsolatban.Nekem segít,hátha Neked is fog:)
vildiko4@freemail.hu
szeretettel:Ildikó
Gabesz_face üzeni:
Köszönöm a jókívánságot, hasonló jókat kívánok neked is, főleg az ideális társ tekintetében.
Az a legfontosabb!!!
Totyo üzeni:
Szia Napraforgó!Köszönöm a biztatást,mindig nagy örömmel veszem a biztató szókat.Én arra biztatlak, légy bátor, higgyél, merd megfogalmazni vágyaidat! Számodra már minden létezik a valóságban most és folyamatosan valóra is vállik az életedben.Szeretettel küldi az üzenetet: Totyo
Fénysugár üzeni:
Kedves Napraforgó! Csak gondolkodj pozítívan és érezd jól magad...! Ez a nagy Titok! Sok sikert! Szeretettel: Fénysugár
eedi üzeni:
Köszönöm. Neked is biztosan sikerül minden amit csak elképzelsz.
üzeni:
Köszönöm, kedves Napraforgó!
Biztos, hogy sikeres leszel ebben az évben!
És a következőkben is!
Hajráááá! :)
Takács Tündér üzeni: