Ügyelek gondolataimra, mert irányítják szavaim.
Ügyelek szavaimra, mert azok szabják meg tetteim.
Ügyelek tetteimre, mert azok szabják meg szokásaim.
Ügyelek szokásaimra, mert azok szabják meg jellemem.
Ügyelek jellememre, mert azok szabják meg sorsomat.
Jól érzem magam.
Nyugodt, energikus, és vidám vagyok.
Szerveim egészségesen működnek.
Elégedett, és kiegyensúlyozott vagyok.
Békében és megértésben élek .
Türelemmel figyelek másokra.
Minden helyzetben megtalálom a jót, a szépet, és a hasznosat.
Elfogadom és becsülöm magamat és embertársaimat.
Bízom magamban, bízom belső bölcsességemben.
Örömmel és bátran kezdek minden új dologba.
Bármilyen helyzetbe kerülök, nyugodt és higgadt maradok.
Örömmel végzem a rám bízott feladatokat.
Minden helyzetben feltalálom magamat.
Tanulékony vagyok, az új dolgokat örömmel fogadom.
Jó kedvvel teszem a dolgomat.
Figyelmemet remekül tudom összpontosítani.
Értékes és egyedi ember vagyok.
Mindenkiben észreveszem a jót, a szeretetreméltót.
Szeretem az embereket, szívesen segítek rajtuk.
Elfogadom mások szeretetét, segítségét.
Őszinte, és becsületes vagyok.
Gondolataimat bátran megosztom másokkal.
Érzéseimet a megfelelő formában mindig őszintén kimutatom.
Emlékszem a számomra fontos dolgokra.
Jó a memóriám.
Remek ötleteim támadnak.
Könnyedén és örömmel tanulok.
Bármibe is kezdek, sikerre viszem azt.
Minden problémámra megtalálom a megoldást.
Szorgalmas és kitartó vagyok.
Biztonságban vagyok.
Életemet én irányítom.
Felelősséget vállalok minden döntésemért, és tettemért.
Valamennyi döntésem a javamat szolgálja.
Kész vagyok változtatni az életemen.
A változtatásoktól egyre jobban érzem magam.
Örömmel fogadom életem minden percét.
Szeretettel és megértéssel közeledem mások felé.
Vidám, boldog és szabad vagyok.
Bárhová megyek, szeretettel fogadnak az emberek.
Emberi kapcsolataimat a szeretet, a tisztelet és a megértés irányítja.
Minden kapcsolatom harmonikus.
Figyelek testem üzeneteire.
Vigyázok az egészségemre.
Egészséges ételeket fogyasztok.
Békesség van a szívemben és a lelkemben.
A szeretet jegyében élek és cselekszem.
Minden perc szépségét felismerem.
Bátran és őszintén szembenézek életem minden eseményével.
Kész vagyok változtatni hozzáállásomon és szóhasználatomon.
Örömmel elengedem a haragot, a sérelmeket, mert ez szabaddá, könnyűvé és gondtalanná tesz.
A változás életem természetes rendje.
Élvezem és elfogadom a változást.
Rendet tartok magamban és magam körül.
Egészséges, erős és elégedett vagyok.
Az embereknek szüksége van rám.
Öröm számomra szeretetet adni és kapni.
Életemet boldoggá és sikeressé tudom tenni.
Bőségben, egészségben és szeretetben élek.
Életemnek értelme van.
Egészséges vagyok, és az is maradok.
Napról napra, minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok.
Szeretteim testileg és lelkileg egészségesek, és szépen haladnak előre fejlődésük útján.
Becsülöm és szeretem magam.
Erényeimből és eredményeimből erőt merítek.
Hibáimból tanulok, és azok révén is fejlődök.
Jó kapcsolatban vagyok embertársaimmal.
Könnyen és jól döntök.
Megbízom megérzéseimben, egyre intuitívabb vagyok.
Könnyen fogadom a változást, szükség esetén magam is változom.
Örömmel szélnek eresztek minden feszültséget, idegességet, előítéletet, és kritikát.
Könnyen megértek másokat.
Örömmel nézem embertársaim fejlődését.
Kivételes, egyedi ember vagyok.
Értékelem egyediségemet.
Szabadon önmagam lehetek, és másoknak is megengedem, hogy szabadon önmaguk legyenek.
Az élet várt és váratlan módokon gazdagít.
Életem minden percét értékelem.
Tisztelettel fordulok a körülöttem élőkhöz.
Örömmel fogadom életem minden új napját.
Erős és talpraesett vagyok.
Szélnek eresztek mindent, ami feleslegessé vált.
Egészséges ételekre vágyom.
Csodálom testemet, megőrzöm egészségét.
Elengedem a régit, és befogadom az újat.
Mindenkiből a legjobb énjét hozom elő.
Hibáimból tanulok, eredményeimből erőt merítek.
Életem alakulásáért én vagyok a felelős.
Szeretni tudom magamat.
Szabadon és örömmel fejezem ki gondolataimat és érzésemet.
Biztonságban érzem magam.
Összhangban állok a világmindenséggel.
Minden élethelyzetben magabiztos maradok.
Elengedem a múltat, és mindenkinek megbocsátok.
Örülni tudok embertársaim sikereinek.
Képes vagyok a feltétel nélküli szeretetre.
Képességeimmel az emberiség javát szolgálom.
Szeretetet, megértést és békességet teremtek magam körül.
Gondolataimmal, szavaimmal és tetteimmel az emberiség fejlődését szolgálom.
Napról napra egyre boldogabbá, egyre teljesebbé válik életem.
A legszebb ajándék, amit egy jó tündér egy gyermek bölcsőjébe tehet, azok a nehézségek, melyeket majd életében le kell küzdenie.
Alfred Adler
Karácsonyi ajándék ötleteim:
az ellenségednek megbocsátás,
az ellenfelednek türelem,
a barátodnak szeretet,
a partnerednek szívesség,
mindenkinek jóindulat,
minden gyermeknek egy jó példa,
magadnak tisztelet.
“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.” (Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)
“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”
Egyszer, egy idősebb Cherokee benszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:
Harc dúl bennem. egy szörnyű háborúskodás két farkas között.
Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot,
az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget,
a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt,
a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést,
a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot,
a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet
és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.
Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.
A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:
Melyik farkas fog győzni?
Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte: Az, amelyiket tápláljuk.
SZERETETTEL:
D.L.
Ezért leegyszerűsítendő a dolgokat, most leírom, hogyan tarthatod rendben az összes számodra fontos kapcsolatodat. Nem szükséges hozzá semmilyen segédeszköz, nem kell vezetni a naptárban, hogy kivel mennyit foglalkoztál, kivel hogyan viselkedtél, mert ahhoz, hogy minden emberi kapcsolatod terhek nélküli, átlátható és harmonikus legyen, csak egyetlen egy emberrel kell jóban lenned: saját magaddal.
/VONZÓ VERA/
HAJRÁ A ZÖLD PIPÁKKAL!!!
Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd. Ha te tudod, hogy milyen sok kincsed van, amit megoszthatsz a többiekkel, ha te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más, ha te szereted és tiszteled magad, ha alázatos vagy magaddal, ha elmerülsz saját létezésed csodálatába, erődbe, bátorságodba –akkor tudsz szeretni és szeretve lenni. E nélkül csak szükségletet pótolsz, csak a magány elöli menekülést hívod majd szeretetnek.
SZERETETTEL:
D.L.
Merj szeretni és szeretve lenni! Ne törődj semmivel! Merülj el benne, amikor teheted, mert minden pillanattal, amikor védekezel ellene a saját létezésedből veszed el ezeket a pillanatokat! Merd kimondani, mert ahogyan neked szükséged van erre a csodálatos szóra, úgy a másiknak is. Ne törődj vele, hogyan reagál rá. Ne törődj vele, ha először megrémül. Csak szeress!
SZIA!
BÉKÉS,BOLDOG,ÁLDOTT ÚJ ÉVET!
“A bőség a világegyetem természetes törvénye. A természet mindenütt szinte pazarlóan nagyvonalú, körös-körül bőség uralkodik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy sokan nem részesülnek ebből a gazdagságból, mert nem ismerik a belső teljesítőképességüket, vagy legalábbis nem használják ki azt optimálisan.
A gazdagság nem újraelosztás, hanem tudat kérdése. Ha a világ minden pénzét összegyűjtenénk és kiosztanánk az emberek milliárdjai között, viszonylag rövid időn belül a gazdagok újra gazdagok, a szegények ismét szegények lennének. A gazdagságot önmagunkban kell felfedeznünk és arra kell kérnünk, hogy terjedjen át az életkörülményeinkre is.”
(Kurt Tepperwein)
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPLÉST ÉS MEGHITT PILLANATOKAT!
Legyen veled Karácsony Angyala,
legyen áldás és ünnep az Ünnep,
szeretet simítsa lelkedet,
mikor a csengők megcsendülnek.
Ara Rauch
SZIA VERONIKA!
PIPÁLJ NYUGOTTAN ÉS A CÉLJAIDAT MÁR VONZOD IS!:)
Pozitív gondolatok

Békében és megértésben élek mindenkivel.

ÜDV:
D.L.
SZIA VERONIKA!
MINDEN MEGOLDÓDIK.:))
“Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul – minden izgalom tehát belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Arra gondolj, hány változásnak voltál már magad is tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.” (Marcus Aurelius)
“Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan jó cselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni.”
(William Penn)
“Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)
Színekről, pillangókról
Oly nehéz mesélni…
A fájdalom más
Az mindenki sajátja…
De a mosolygás
Oly édes tüneményként
Száguld bele a világba.
Felbukkan s eltűnik,
Bújócskázik, mint gyermek
S ha valaki elbotlik
Az sem szeg határt a kedvnek.
Csillagként létezik,
S üstökösként hullna porba,
Ha földre érkezéskor
Milljon felé nem gurulna.
Betéved a dívány mögé,
Megbújik a sarokban,
S ha túl sötétté válik minden
Előbújik nyomban.
Nem lesz féktelen,
Nem kacag az éjbe,
De reményként tündököl,
Hogy ne zuhanj a mélybe.
Sok szeretettel küldöm Neked, légy áldott és boldog mindennap, én Veled vagyok: Mosoly
Amikor....
Amikor párnádra hajtod fejed,
Amikor behunyod két csillagszemed,
Amikor gondodat a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz, én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed,
Amikor gondolatoddal egyedül maradsz végleg,
Amikor nincs más, vezetlek Téged.
Amikor sírnál, de elfogyott a könnyed,
Amikor érzed, a szavak is ölnek,
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell, én gyújtok majd Néked.
Amikor könnyed patakként árad,
Amikor néha vendég a bánat,
Amikor felhők gyűltek a szemedbe,
Amikor sírsz, gondolj rám nevetve.
Amikor fáj, hagyd hogy fájjon,
Amikor bánt, hagyd hogy bántson.
Amikor eljön ismét a boldogság,
Akkor jusson eszedbe e barátság!
Sok szeretettel küldöm Neked, légy áldott és boldog mindennap:
Mosoly
NAGYON SZÍVESEN:)TOVÁBBI SOK SIKERT:)
A mosoly értéke
“Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni.
….
Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!
Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel, ez a második szabály: Mosolyogj!”
OLYAN NINCS,HOGY ELŐBB JÓLALAKULNAK A KÖRÜLMÉNYEK, ÉS MAJD AZTÁN JÓL ÉRZED MAGAD.
CSAK OLYAN VAN, HOGY ELŐBB JÓL ÉRZED MAGAD,AZTÁN A KÖRÜLMÉNYEK IS JOBBÁ VÁLNAK.
EZ AZT JELENTI, HOGY OTT,AHOL ÉPPEN MOST TARTASZ,MEG KELL TALÁLNOD A MÓDJÁT ANNAK,HOGY JÓL, DE LEGALÁBBIS JOBBAN ÉREZD MAGAD.
AKI JÓL ÉRZI MAGÁT,AZZAL A JÓ DOLGOK TÖRTÉNNEK A JÖVŐBEN,AKI NEM,AZZAL NEM.ILYEN EGYSZERŐ!
VONZÓ VERA
NEKEM NAGYON TETSZIK EZ AZ IDÉZET.REMÉLEM NEKED IS FOG!
Küldj egy kis biztatást!
Dance Lady üzeni:
Szia!

Szeretettel:
D.L.
Dance Lady üzeni:
Szia!
A múlt emlék, a jövő titok, a jelen ajándék.
A legszebb ajándék, amit egy jó tündér egy gyermek bölcsőjébe tehet, azok a nehézségek, melyeket majd életében le kell küzdenie.
Alfred Adler
Karácsonyi ajándék ötleteim:
az ellenségednek megbocsátás,
az ellenfelednek türelem,
a barátodnak szeretet,
a partnerednek szívesség,
mindenkinek jóindulat,
minden gyermeknek egy jó példa,
magadnak tisztelet.
Oren Arnold

Mosoly üzeni:
Színekről, pillangókról
Oly nehéz mesélni…
A fájdalom más
Az mindenki sajátja…
De a mosolygás
Oly édes tüneményként
Száguld bele a világba.
Felbukkan s eltűnik,
Bújócskázik, mint gyermek
S ha valaki elbotlik
Az sem szeg határt a kedvnek.
Csillagként létezik,
S üstökösként hullna porba,
Ha földre érkezéskor
Milljon felé nem gurulna.
Betéved a dívány mögé,
Megbújik a sarokban,
S ha túl sötétté válik minden
Előbújik nyomban.
Nem lesz féktelen,
Nem kacag az éjbe,
De reményként tündököl,
Hogy ne zuhanj a mélybe.
Sok szeretettel küldöm Neked, légy áldott és boldog mindennap, én Veled vagyok: Mosoly
Mosoly üzeni:
Amikor....
Amikor párnádra hajtod fejed,
Amikor behunyod két csillagszemed,
Amikor gondodat a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz, én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed,
Amikor gondolatoddal egyedül maradsz végleg,
Amikor nincs más, vezetlek Téged.
Amikor sírnál, de elfogyott a könnyed,
Amikor érzed, a szavak is ölnek,
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell, én gyújtok majd Néked.
Amikor könnyed patakként árad,
Amikor néha vendég a bánat,
Amikor felhők gyűltek a szemedbe,
Amikor sírsz, gondolj rám nevetve.
Amikor fáj, hagyd hogy fájjon,
Amikor bánt, hagyd hogy bántson.
Amikor eljön ismét a boldogság,
Akkor jusson eszedbe e barátság!
Sok szeretettel küldöm Neked, légy áldott és boldog mindennap:
Mosoly
Dance Lady üzeni:
NAGYON SZÍVESEN:)TOVÁBBI SOK SIKERT:)
A mosoly értéke
“Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni.
….
Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!
Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel, ez a második szabály: Mosolyogj!”
Dance Lady üzeni:
OLYAN NINCS,HOGY ELŐBB JÓLALAKULNAK A KÖRÜLMÉNYEK, ÉS MAJD AZTÁN JÓL ÉRZED MAGAD.
CSAK OLYAN VAN, HOGY ELŐBB JÓL ÉRZED MAGAD,AZTÁN A KÖRÜLMÉNYEK IS JOBBÁ VÁLNAK.
EZ AZT JELENTI, HOGY OTT,AHOL ÉPPEN MOST TARTASZ,MEG KELL TALÁLNOD A MÓDJÁT ANNAK,HOGY JÓL, DE LEGALÁBBIS JOBBAN ÉREZD MAGAD.
AKI JÓL ÉRZI MAGÁT,AZZAL A JÓ DOLGOK TÖRTÉNNEK A JÖVŐBEN,AKI NEM,AZZAL NEM.ILYEN EGYSZERŐ!
VONZÓ VERA
NEKEM NAGYON TETSZIK EZ AZ IDÉZET.REMÉLEM NEKED IS FOG!
Dance Lady üzeni:
BOLDOGSÁGOT:)VANNAK CSODÁK:)
üzeni:
Anyagi problémáid megoldódnak,cicád hazatér,boldog és elégedett vagy,minden jó úton halad! Sok erőt!
Mártika
óceán üzeni:
Sok sikert kívánok!
Dance Lady üzeni:
Szia Veronika!
Örülök,hogy örülsz!Látod,hogy sikeresek és örömteli napokat vonzol magadhoz:)
Dance Lady üzeni:
szia veronika!
Minden károd megtérül és a sokszoros bőség bekopogtat az ajtódon:)